Szerelem koronavírus idején

Hát itt ragadtunk kettecskén, hosszú-hosszú napokra-hetekre, se ki, se be. Egy utolsó párkapcsolati próbatétel az esküvőnk előtt? Kitelik a sorstól...

Úgy szeretnék ebben a sohavégetnemérősnek érződő helyzetben is erős maradni, és bizakodó, életigenlő, nemhisztis. A törékenységem ellenére bástya akarok lenni a társam számára. Minden este azzal fekszünk le, hogy holnap ugye felébredünk, és huss, de aztán minden reggel kiderül, hogy ez nem egy rossz álom, hanem egy kőkemény vizsgaidőszak. A tantárgyak: önuralom, találékonyság, emberség. Ahogy a GPS-ünk mondaná: újratervezés.

Amikor minden a rendes kerékvágásban megy, nincs folyton babszem a popsinkban, de most azért szenvedünk. Nem az ide-oda mászkálás hiányzik, hanem a lehetősége. A menekülés ki a természetbe, egy jófajta vidéki csárdába, ha a fakanalat ma épp szívünk szerint nem rendeltetésszerűen használnánk. Vagy egy standup előadásra, el a humortalan valóság elől.

Helyette kiaknázás zajlik, felfedezés - a lakás zegzugaié, a magunké, a másiké. Mit számít most, hogy én amolyan elvonulós típus vagyok, ha a szoba másik sarkában ott kucorodik valaki, aki némán ölelésért kiált? A tevékeny magány most luxus, de talán nem is baj, most nem annak van itt az ideje.

Hogy mi lesz, ha a májusi esküvőnk is áldozatává válik ennek az őrületnek? Hát csakazértis megtartjuk! A családi házunk kertjében, egy atombunkerben, vagy a Holdon, és ha kell, ketten, videokonferencia segítségével csatlakoztatva a vendégsereget. A nászút helyett pedig otthon, a kádban vesszük fel az újonnan vásárolt, teljes arcos búvármaszkot, és maximum a gumikacsákat figyeljük meg alulról. Fapados mennyország, ez jut most nekünk osztályrészül.

Forrás:Shutterstock

Amikor rám tör a kétségbeesés, szitkozódom: miért ilyen pocsék az időzítés, miért épp a közös életünk küszöbén üt be a krach? És magamba roskadok, hogy túl szép volt ez a mi történetünk ahhoz, hogy igaz legyen. Vagy legalábbis ahhoz, hogy megadasson néhány szívet díszbe öltöztetős, házasságra és gyermekvállalásra lélekben felkészülős hónap a zajos hétköznapok közepette.

Aztán persze elszégyellem magam, és hálát adok az égnek, hogy egészségesek a szülők, békében élünk, és egy minden földi jóval felszerelt lakás a karanténunk. Szó szerint az éltető levegőt jelenti a kis kertünk, amiben az éppen előbújó tulipán most gyakorlatilag a világegyetem.

Elgondolkodtam én is, mint bizonyára sokan az elmúlt napokban: mi Isten szándéka mindezzel? Megtudjuk talán, ha eléggé fülelünk ebben az elcsendesedésben.

Most a legfontosabb türelmesnek lenni. Ringatni. Kacagni. Szeretkezni. Vigasztalni. Zenét hallgatni, gyertyafényes vacsorát rittyenteni, és igenis kiöltözni. Fekvőtámasz-kihívásra invitálni a másikat. Vérre menő kártyapartikat vívni. Fűszernövényt ültetni. Végignézni David Attenborough sorozatát a Földről. Amikor ő derűsebb, hagyni magamat babusgatni - amikor én látom fényesebben a jövőt, felcibálni őt magam mellé. Kaptam egy ígéretet tőle, miszerint minden rendben lesz, és én hiszek neki. Mert most tényleg csak mi vagyunk egymásnak.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek