Anyádékat választottad a házasságunk helyett!

Nagy szerelem volt a miénk. Azt mondtad, még soha senkit nem szerettél ennyire. A tenyereden hordoztál, ahogy a kisfiunkat is. Mégis az alkoholista szüleid és a beteg nagyszüleid kerültek az első helyre végül, tőlünk pedig elbúcsúztál...

De ne szaladjunk ennyire előre. Először csak arra kértél, költözzünk abba a kétszintes házba, ahol a nagyszüleid is élnek. Ez egy napon úgyis a tiéd lesz, szépen felújítjuk majd. Jobb, mintha albérletet kellene fizetni, legalább tudunk félretenni. Nem szívesen mentem bele, hogy harmincas felnőttként másokkal éljünk egy légtérben, még ha önálló lakrészben is, de elfogadtam, hogy ez a vágyad. Végeredményben észszerű döntés volt: mi spórolunk, a kisöregek pedig segítséget kapnak. És hát nem örökre terveztünk így élni...

Egy év múlva a nagyapád ágynak esett. Te főztél neki, etetted, pelenkáztad - úgy, hogy a fiadat egyszer nem tetted tisztába, mert arra ott voltam én, napi 6-8 óra munka és az állandó éjszakázás mellett. Hónapokon keresztül te ápoltad, amikor végül meghalt szegény, kiderült, hogy a szüleid - akik egy éve nem nyitották rá az ajtót - eladják a házat. A te örökségedet, hogy a saját tartozásaikat ki tudják fizetni. Pedig már korábban is öntötted beléjük a lóvét, amit ők italra és bagóra költöttek. Közben itthon alig tudtál hozzájárulni a közös költségekhez.

Ekkor kértelek először. Mit kértelek? Könyörögtem, hogy költözzünk az én tágas, kényelmes vidéki házikómba, éljük ott a magunk életét, boldogan. De nem, te ragaszkodtál ahhoz, hogy az özvegyen maradt nagymamádat ápolni kell. Miközben a munkanélküli anyád - akinek ez a kötelessége lett volna - inkább wellnesszelni utazott.

Ahogyan az özvegyen maradó idős embereknél lenni szokott, a mama állapota gyorsan romlott, hamarosan állandó gondozásra szorult. Ki is használta ezt. Azt akarta, hogy kirándulni se menjünk a ragyogó napsütésben a gyerekkel, mert ő még meg talál halni közben itthon.

Mire eljött az ősz, engem a stresszbetegség és depresszió kezdett maga alá temetni. Egyedül maradtam mind a megélhetés, mind a gyerek és a háztartás körüli gondokkal, és segítség híján nulla lehetőségem volt pihenésre, kikapcsolódásra. Nemhogy kettesben, de hármasban sem tudtunk sehova se járni.

Forrás: Shutterstock

Mikor végül a mama kórházba került hosszú hetekre, te elkezdted kiengedni a fáradt gőzt. Előkerültek a régi kétes, drogok felé kacsingató barátok, akiknek hosszú ideje búcsút intettél, és úgy ittál és buliztál, mintha nem lenne holnap. Mintha nem volnának kötelességeid, nem volna családod. Az anyai, apai minta köszönt ezzel vissza: ebben is őket választottad, ahogyan a hosszú ideig tartó munkanélküliségben is.

Kínlódtam. Nemcsak egyedül voltam, de végtelenül magányos is. Sokszor napokig nem volt kihez szólni, az éjszakákat pedig - amikor nem a gyerekhez kellett épp kelni - munkával töltöttem. Kellett a pénz, élni kellett valamiből.

Itt már nem könyörögtem: ordítottam, vádaskodtam, téged kárhoztattalak a nyomoromért, a nyomorunkért. De még mindig hallani sem akartál arról, hogy elszakadjunk a családtól, és a magunk életét éljük. Pedig anyámék tárt karokkal vártak volna bennünket.

Mikor aztán mindent elveszítettem abból, aki valaha voltam, és nulla életerőm maradt, közölted, hogy elmúlt a szerelem, és békére vágysz, menjünk Isten hírével. Akkor - és hosszú ideig ezután - még azt hittem, a körülmények tettek be nekünk. Az idős, beteg kisöregek ápolása és egyikük halála, a család érzelmi zsarolása, a pénztelenség, a megélhetésért folytatott küzdelem, a kisgyerekes élettel járó krízishelyzet és a szülés utáni depresszió.

De idővel megértettem, ennél komplexebb a helyzet. Te azt választottad, hogy a szüleid helyett is dolgozol, és a tőlük hozott, menekülő útvonalas mintákat követed, ha már vagyont nem örökölhetsz tőlük. Gyakorlatilag anyádékat választottad a saját családod helyett...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?