9 év után a szívem már nem párjaként üdvözölt...

Hogyan tűnhet el minden, amit egyszer valaki iránt éreztünk? Hogyan feledkezhet meg a szívünk arról a millió hatalmas dobbanásról, amit akkor éreztünk, amikor megláttuk, hallottuk a hangját, megcsókoltuk? És hogyan válhat az emléke semmivé?

Kilenc év után láttalak újra. A férfit, akiről azt hittem, értem született meg, csak azért, hogy engem szeressen, csókoljon, és mindig velem legyen. Aki meghallgat, amikor vidáman csacsogok, és szorosan ölel, ha a tekintetem szomorúságról vall. Évtizedeket terveztem veled, te pedig úgy tűnt, sosem engedsz majd el. Fogtad a kezemet, csendben simogattad, miközben fejemet a mellkasodra hajtva a szívverésedet hallgattam.

Elképzelhetetlen volt számomra, hogy ne legyél az életem szerves része, hogy eljöhet az a pillanat, amikor már külön leszünk egymástól. Amikor mindaz, ami volt, elillan, és idővel annyira megkopik, hogy már csak egy homályos, távoli emlékképnek tűnik.

Amikor váratlanul felbukkantál az utcán, rád néztem, és nem éreztem sem örömöt, sem bánatot, sem pedig hiányt. Csak azt tudtam, hogy köszönni fogok neked, mert régóta ismerjük egymást. A szívem már nem a párjaként üdvözölt, nem hasadt meg a fájdalomtól, és nem tett fel kérdéseket azzal kapcsolatban: miért lett vége? Miért nem maradtunk együtt? Miért nem szeretsz már engem, én pedig téged?

Nem éreztem késztetést, hogy beszélgetni szeretnék veled, hogy el akarnám mesélni neked az elmúlt kilenc évemet, mindazt, ami azóta történt, hogy utoljára láttalak. De nemcsak ezt, semmit sem éreztem, és ez megijesztett. Hogyan tűnhet el minden érzés és annak az emléke, hogy régen szerettelek? Tudnunk kellett volna egymás életéről ahhoz, hogy fennmaradjon valami a kapcsolatunkból? Vagy az azóta eltelt évek feledtették az érzéseket? Talán, ha másként alakult volna utánad az életem, mélyebb nyomot hagytál volna bennem?

Forrás: Shutterstock

Ezer kérdés, amire nem ismerem a választ. Pedig tudom, hogy szerettelek, emlékszem, amikor hajnalban felcsengettél, hogy szerelmet vallj nekem. Ahogyan arra is, mennyire örültem ennek, de ami akkor lángolva égett, mostanra teljesen kihunyt.

Azzal, hogy elveszítettelek, az irántad táplált érzéseimet is elhagytam. Eddig azt hittem, a múltam egyik szép emlékeként őrizlek a szívemben. Ma viszont a valóság sokkal zordabb képet mutatott: minden feledésbe merült, ami régen volt. Egy férfi és egy nő voltunk az utcán, semmivel sem több. Elhaladtunk egymás mellett, te rám mosolyogtál, köszöntünk, majd elnyelt minket a tömeg. Nem néztem hátra, ahogyan kilenc éve egyszer sem.

Talán ez az oka, hogy le tudtam zárni, hogy nem gondolkodtam azon, mi lett volna, ha másképp alakul. Most már tudom, hogy nem bántam meg semmit, és nem haragszom rád. Szép volt, amíg tartott, de nem keletkezett bennem hiány, amikor vége lett. Már csak egy férfi és egy nő voltunk, akik ismerték egymást. Semmi több.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?