Nem voltam kevés, csak nem én kellettem neked!

Már tudom: nem voltam kevés, csak más, mint ami neked kell. Egyikünk sem hibás, csak nem illettünk össze.

Sokáig akartam megfelelni - neked és másoknak. Gyötört az az érzés, hogy nem vagyok elég jó - nem vagyok elég szép, elég okos, elég vékony, elég alkalmazkodó, és még sorolhatnám. Főleg, miután megismertelek. Elég jó akartam lenni - neked. Görcsösen próbáltam, annyira, hogy végül észre sem vettem, de szép lassan saját magamról mondtam le.

Elfelejtettem azokat a dolgokat, amik engem önmagammá tettek, amik korábban örömet okoztak és amik miatt egyedi voltam. Mivel te ezeket nem szeretted, elkezdtem abbahagyni őket, és felvenni olyan szokásokat, amiket te vártál tőlem. Azt hittem, így elég jó leszek egyszer.

Nem lettem... Sőt, az a lány sem voltam már többé, akibe beleszerettél. És nem voltam boldog, sem gondtalan, sem önfeledt - csak önmagam árnyéka voltam. De még így sem voltam "elég jó" - éreztem, hogy még többet, mást vársz el, még változnom kell.

Aztán egy szép nap rádöbbentem, hogy teljesen elvesztettem önmagam. Fogalmam sem volt, ki vagyok, mit akarok. Rájöttem, hogy mindent megtettem, hogy megfeleljek neked, de így éppen azt vesztettem el, amitől én egyedi voltam. Ekkor kezdtem el újra saját magamat megkeresni. Azt, aki valaha voltam. Azokat a dolgokat, amik korábban örömet okoztak.

Forrás: Shutterstock

Persze ezzel nem kerültem közelebb hozzád, sőt: mindketten úgy éreztük, még jobban eltávolodtunk egymástól. Egy idő után már azt sem nagyon értettük, eddig mi kötött össze minket.

Először egymást hibáztattuk. Én téged, hogy megváltoztattál, te engem, hogy nem akartam eléggé változni érted. Kinek volt igaza? Mindkettőnknek - és egyikünknek sem. De igazából ez nem is számít. Mert rájöttem, hogy csak az számít, hogy mindketten önmagunk legyünk - együtt vagy külön.

Rájöttem, hogy nem én vagyok kevés neked, ahogy te sem nekem - egyszerűen csak két olyan ember vagyunk, akik nem illenek össze. Mint két puzzle darabka: egyik sem rossz vagy jó - csak nem passzolnak egymáshoz. De ha a megfelelő darab mellé teszed, akkor máris elég jó lesz - sőt, tökéletes. Mert oda illeszkedni fog, anélkül, hogy változna.

Azóta nem akarok más lenni, mint ami vagyok. Mert már tudom, hogy elég jó vagyok, és pontosan így vagyok elég jó. Hiszem, hogy lesz olyan, akinek éppen így leszek tökéletes: szeretni fogja bennem mindazt, amit te meg akartál változtatni - mert hozzá éppen így fogok passzolni. És teljes szívemből kívánom neked is, hogy te is megtaláld azt, akin nem akarsz változtatni, mert illik hozzád - úgy, ahogy van.

Éva történetét Fehérvári-Varga Judit jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?