Férfivélemény: Ha hiszed, ha nem, nekem is vannak érzéseim!

Sokáig nem tudtam, mi a baj velem. Nem értettem, miért kerülnek a nők, miért adják fel olyan hamar a velem való ismerkedést. Ha nincs a barátom felesége, talán sosem jövök rá, mi lehet a probléma. "Te Kázmér, mindig ilyen komoly vagy?" Meg voltam lepve, hogy én... komoly? Hiszen egy barátságos, vicces embernek tartom magam, aki szívesen beszélget.

Erre ő azt mondta, hogy egyáltalán nem ez jön le rólam. Hogy először, mikor meglátott, hozzám sem mert szólni, annyira szigorú volt a tekintetem. Igaz, hogy ezt mások is mondták, de eddig nem gondoltam volna, hogy ez gondot jelentene.

Na, de mit válaszolhattam volna a kérdésére? Biztos rossz napom volt aznap, esetleg el voltam gondolkozva. Ritkán vagyok mérges vagy rosszkedvű, mivel kifejezetten optimista és vidám alkat vagyok. Aztán ahogy tovább beszélgettünk, megkérdezte, milyen filmeket szeretek. Azt válaszoltam, hogy igazából mindenfélét, de nagyon szeretem a szép, romantikus történeteket is. Kérte, hogy mondjak példát.

Elmondtam, hogy nagyon tetszettek az Alkonyat filmek, A szerelmünk lapjai és Az időutazó felesége is. Azt mondta: hagyjam már, ne ugrassam. Biztos, hogy nem. Ott kellett erősködnöm, hogy nem viccelek, Istenemre esküszöm, hogy szeretem a romantikus filmeket. Hogy az ő szavait idézzem: "Ki nem néztem volna belőled." Ahogy azt sem, hogy szeretek beszélgetni, lelkizni, olvasni, filozofálni, sétálni. Azt kérdezte: hogy a francba nincs még nekem barátnőm? De vicces vagy Erika, ezt én is szeretném tudni!

Egyáltalán nem titkolom, hogy milyen vagyok valójában, hogy van szívem és lelkem. Megkérdeztem más nő ismerősöket is, mit gondolnak rólam. Egy sem nézte volna ki belőlem, hogy romantikus alkat vagyok, és voltak, akik azt is vitatták, hogy képes vagyok-e sírni, vagy úgy egyáltalán érezni. Merthogy olyan nagy melák vagyok, hogy tutira semmi sem hat meg. Egy érzéketlen fatuskónak tartanak.

Mikor ezt meghallottam, majdnem el is borult az agyam. Agyrém, hogy a nők ennyire a külsőségek alapján ítélnek, és hogy mennyire hitetlenek! Hogy azt hiszik, minden pasi egyforma. Iszonyat rosszulesik, de le is írom: fáj, hogy azt gondolják, nincsenek érzéseim, nem tudok sírni - és csak eljátszom a romantikus pasit, hogy ágyba vigyem őket.

Mégis rám mondják, hogy tipikus elnyomónak nézek ki, akinek az érzelmi szintje egyenlő egy darab kavicséval. Ilyenkor mindig úrrá lesz rajtam a kétségbeesett és tehetetlen düh. Vadul próbálom megmagyarázni, hogy félreismernek. Nem az vagyok, akinek látszom.

Néha attól félek, hogy a nők a berögzült hiedelmeik, illetve a rossz tapasztalataik miatt sosem lesznek képesek meglátni a valódi énemet. Sosem fognak megérteni és megismerni. Attól tartok, ezzel nem vagyok egyedül, és más, hozzám hasonló pasikra is igaz. Más vagyok, mint az átlag férfi - vagy talán nem is. Lehet, hogy sokan vagyunk, csak másoknak sincs lehetőségük megmutatni az érzékenyebb oldalukat....

Kázmér történetét Balogh Orsi jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock