Mostanra elfáradtam. Nincs kedvem játszmázni, nincs kedvem játszadozni. Egyszerűen csak boldog szeretnék lenni. Tudod, úgy, mint a mesékben - persze lehetőség szerint mérgezett alma és rózsa tövis nélkül.
És ami igazán fontos: veled ezt a párkapcsolatos dolgot el tudom képzelni, akár életünk végéig is. Neked köszönhetően úgy érzem magam, mint akinek egy varázslatos karácsonyon az - évek alatt listára felírt - összes kívánsága teljesült. Minden egyszerre az enyém lett.
Nem kerestelek, nem kutattalak. Csupán őszintén hittem benne, hogy egyszer megérkezel hozzám. Nem adtam fel, és bíztam benne, hogy a boldogság nekem is jár, én is megérdemlem. És te jöttél. Társnak. Az én társamnak. Csak úgy hirtelen, mindenestül berobbantál az életembe.
És én cserébe, a már-már szinte jogosan elvárható örömmámor helyett csak szótlanul nézem ezt a nem várt csodát. Legszívesebben szaladnék, és ország-világnak kiabálnám a boldogságomat, a boldogságunkat. A nyugalmat, az összhangot, a harmóniát. A szerelmet, a vágyat. A bizalmat, a tiszteletet, a megértést. Ki akarom kiáltani a "kettőnk"-et, a "mi"-t. Azt akarom, hogy mindenki lássa, hogy mindenki velünk örüljön. De mégsem tudom megtenni - valami visszatart.
Azt hiszem, egyszerűen félek. Félek, hogy ismét csak egy álom az egész, hogy csak egy képzeletbeli hős vagy. Félek, ha kinyitom a szemem, a hőn vágyott kincseim eltűnnek. Félek, hogy csalódni fogsz bennem. Félek, hogy rám fogsz unni. Félek, hogy csalódni fogok benned. Félek tőled. Félek kettőnktől. De a legjobban talán magamtól félek.
A tönkrement kapcsolataim, a megtépázott önbizalmam - ezekben egyvalami közös van: én magam. Hiába álltam fel újra és újra az évek alatt, a sebek hegei még mindig látszanak. Emlékeztetnek arra, hogy előbb-utóbb mindig valami megváltozott, emlékeztetnek arra, hogy mindig vége lett.
És ennek köszönhetően, az örömöm és boldogságom mellé keserűség is társul, amit képtelen vagyok legyőzni. És te érzed ezt a küzdelmet, érzed ezt az akaratlan tétovaságot. Próbálsz megérteni, én pedig próbálom megértetni magam. De ne szépítsük: újra és újra lefagyok. Az előző kapcsolatokban összeszedett démonaim árnyékként jönnek velem, hiába kértem távolságtartási végzést.
Folyamatosan harcolok velük, folyamatosan harcolok ellenük, de azt érzem: csak újabb vesztes csatát vívok. Pedig hidd el, én próbálok győzni. Mert fontos vagy nekem. Mert nem akarom elrontani. Veled nem.
B. Barbi novellája
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
