Era egy padon ücsörögve figyelte a játszótéren szaladgáló Balázskát. A fiúcska a minap töltötte be az ötödik életévét. Ő volt a lány mindene, a szeme fénye. Ábrándos szemekkel követte minden mozdulatát.
Olyannyira, hogy még az időnként ráköszönő ismerős anyukáknak is csak egy rövid sziával válaszolt. Nem is nagyon telepedett melléje senki, pedig nem sok ülőhely volt a közelben. Inkább csoportba verődve álldogáltak a közeli fa árnyékában. Harsányan beszélgettek, néha nagyokat nevettek. Olykor egy-egy pillantást vetettek Era felé, de máskülönben ritkán háborgatták a céges kimutatások társaságában gubbasztó harmincas anyukát. Nem volt különösebben szószátyár társaság.
Ő pedig erővel elszakította a tekintetét a kacarászó fiúcskáról, és beletemetkezett a munkába. Szíve szerint inkább Balázskával fogócskázna, esetleg homokvárat építenének közösen... Csakhogy estig el kell készítenie egy prezentációt.
- Szia Era! - Az érdes férfihang gazdája eltakarta előle a kellemesen meleg kora őszi napfényt. A lány idegsejtjei egy pillanat alatt összeugrottak. Évek óta nem hallotta már ezt a hangot, de azonnal felismerte. És ugyanolyan elemi hatással volt rá most is, mint annak idején...
Mintha csak tegnap lett volna... Az emlékek rárontottak. Egy pillanat alatt áttörték a szántszándékkal emelt gátat, amit a szíve köré épített évekkel ezelőtt.
- Tibi... - csak ennyit bírt kinyögni. Még a levegő is beleszorult. És amikor a férfi kérdés nélkül letelepedett melléje, Erát szinte maga alá temette a pánik.
- Te... te itt?
Tibi elnevette magát, azzal a rá jellemző gyermeki mosollyal, amit mindig úgy szeretett benne.
- Ezt én is mondhatnám. Errefelé laksz?
- Aham. Már két éve.
Era a szeme sarkából figyelte egykori szerelmét, aki enyhe pocakot eresztett, de még mindig jókötésű volt. A hajába ősz szálak vegyültek, a párnapos borosta viszont határozottan jól állt neki. A lány gyomrában bizsergés kélt,ami kontrollálhatatlanul megindult az ágyéka felé.
- Tavasszal költöztünk ide - folytatta a férfi. - Hogyhogy még nem futottunk össze korábban? Csak nem a srácoddal vagy idekint? - És tekintete végigpásztázott a sivalkodó gyerekeken, mintha ugyan kiszúrhatná, melyikük tartozik a régi szerelméhez.
- Balázska - mutatott Era a megfelelő irányba. - Neked...
- Egy lányom van. A babakocsiban alszik valahol. A párom lassabban halad vele. Én lemaradtam, mert el kellett intéznem egy telefonhívást.
- A párod? - bukott ki belőle az önkéntelen kérdés. - Úgy hangzik, mintha nem a feleséged lenne.
Ahogy kimondta, már érezte, hogy a megjegyzés elég tapintatlanra sikeredett. De Tibi nem vette zokon. Rákacsintott.
- Hisz' ismersz! Nehezen állapodok meg. A házasság az olyan... Olyan régimódi. Olyan végleges.
- Egy gyerek tán nem az? - szökött fel a lány szemöldöke.
- A gyerek a szerelem gyümölcse! - nevetett Tibi. - Semmi régimódi nincs benne. Gyereket akkor vállal az ember, amikor úgy érzi, megtalálta hozzá a megfelelő partnert.
Era halkan kiengedte a levegőt. Azt remélte, azzal együtt a feszültsége is távozik. Valaha elengedte Tibit, mert örök gyereknek tartotta. Felkészületlennek a házasságra. A kiszámíthatóságot és az anyagi biztonságot választotta helyette... Inkább tiszteletből, semmint szerelemből döntött. Meg is volt mindene, de a házassága mostanra kihűlt, és egyedül Balázska tartotta egyben.
Ekkor egy virágmintás nyári ruhát viselő nő állt meg mellettük babakocsival. Tibi felpattant, átölelte és csókot nyomott a szájára. Era is felállt, kezet nyújtott és bemutatkozott. Érezte magán a fürkésző érdeklődést, ahogy a másik felmérte. Talán a riválist látta benne. Talán hallott is róla Tibitől... Ha így van, nem csoda, hogy féltékenyen méregeti.
- A férjed is itt van? - kérdezte Tibi, érezhetően azért, hogy oldja vele a feszültséget.
- Ő... - Ideges mozdulattal csavargatta az egyik hajtincsét. - Dolgozik. Sokáig.
- Hétvégén is? - csodálkozott nagyot a férfi.
- Emlékszel rá... Mindig karrierista volt.
Megnézte még a babát, azután elköszöntek egymástól, és megbeszélték, hogy majd összefutnak. Üres ígéret volt csupán, hiszen telefonszámot sem cseréltek. Na nem mintha a közösségi oldalak korában ez akkora hátrányt jelentene. Tudta, hogy este rá fog keresni a fiúra a Facebookon. Ahogy tudta azt is, hogy nem fogja ismerősnek jelölni.
Figyelte őket, ahogy egymásba karolva távolodnak a babakocsival maguk előtt. Boldognak tűntek. Ő pedig már egyáltalán nem volt biztos abban, hogy jól döntött annak idején...
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
