Túl korán adtad ki magad, nem maradt benned semmi érdekes!

Mindent tudok rólad, pedig nem vágytam erre a tudásra. Azt szerettem volna, ha marad egy kis rejtély, egy kis titok benned, amelyre mindig kíváncsi vagyok, de sosem osztod meg velem. Valami, amire áhítozhatok, és ami izgalmassá teszi a mindennapjaimat.

De már a kapcsolatunk elején is mást akartunk: te azt, hogy mindent osszunk meg egymással, én viszont, hogy hagyjunk meg magunkból egy kis szeletet, ami csak a miénk. De te tántoríthatatlan voltál. Sok mindent elvártál, feleslegesen faggattál. Példát mutattál, hogyan kell őszintén színt vallani és lelkünk összes színét megmutatni. Mindent elmondtál, olyat is, amire nem voltam kíváncsi.

Túl sokat tudok rólad ahhoz, hogy még kíváncsi legyek a holnapra veled. Eleget tudok ahhoz, hogy őszintén azt mondhassam: rád untam. Te tetted magad nyitott könyvvé, olyanná, amit tízszer még elolvasok, de tizenegyedszer már nehezen veszem rá magam. Mert siettél, vallottál, meséltél, és semmit nem hagytál meg nekem. Nem hagytad, hogy fantáziáljak rólad, kitaláljam, milyen lehetsz bizonyos helyzetekben, hogy várjam a következő pillanatot, hogy meglephess.

Tudtad, hogy nem szeretek mesélni, ha rossz a kedvem, hogy utálom a kötelező dolgokat - és arra sem voltál tekintettel, hogy én szeretem megtörni a rutint. Nem figyelted az arcomat, ahogyan azt sem, hogy egyre gyengébb az ölelésem. Csak jöttél, és százkilónyi információt, terhet zúdítottál a nyakamba. Túl gyorsan.

Ismerlek, és úgy érzem, ennél jobban már nem lehet. A szavaid, a tekinteted nem biztonságot nyújtanak nekem. Inkább azt juttatják eszembe, hogy ha nem döntök, és nem lépek ki ebből a kapcsolatból, akkor az elkövetkező tíz, húsz, harminc évem a teljes kiszámíthatóságról szól majd. Semmi meglepetés, semmi különlegesség. Nem attól fantasztikus a szerelem, hogy mindent tudunk a másikról, és már nincsenek meglepetések.

Attól csodálatos, hogy mindenki a saját tempójában fedezi fel a választottját. Nem rántjuk egymást magunkkal, és nem nyomjuk folyamatosan a gázpedált. Hiába adtál annyit, mégis mindent elvettél tőlem: a kíváncsiságot, a reményt - és végül a szerelmet is. Túlságosan jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam: nem kérek többet belőled!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock