Eldobtad magadtól a közös életünket, puszta félelemből!

A rettegés volt az oka, tudom. A félelem, hogy örökre le kell kötnöd magad. Talán apád miatt, aki világéletében semmibe nézte a nőket, és kényszeresen lelépett, amint kicsit is közelebb érezte magát valamelyikükhöz.

Vagy a bátyád miatt, aki csak az utazásainak és az egyéjszakás kalandoknak él. Bármiért is, de ilyen voltál - már akkor, amikor találkoztunk. Aztán úgy tűnt, hogy a szerelem megváltoztat. Fokozatosan formált át: a gesztusaidat, a beszédedet, a szeretetnyelvedet... Szerelem? Igen, tűzbe tenném a kezem, hogy ezt érezted...

Most tűnődve ülök a nyitott ablakom előtt. A függönyt rángatja a szél, apró virágokat sodor be a szemközti fa ágairól, mégsem zavar. Napok óta csak bámulok kifelé, és gondolkodom: mi lett volna, ha bátor maradsz? Ha nem engedsz sem a saját kétségeidnek, sem a külső nyomásnak, és szakítás helyett folytatjuk. Két hónapja volt az eljegyzésünk.

Még érzem a gyűrű szorítását az ujjamon, pedig napok óta nem viselem. Látom magam előtt a tekintetedet, ahogy a szemembe nézel, és ígéretet teszel: összeházasodunk. Elképzelem a közös jövőnket, és minden egyes kép szét akarja marcangolni a szívem.

Megvehettük volna azt a házat. Tudod, amit kinéztél magunknak, mert azt mondtad: nagy a kert, a kölykök majd futkároznak benne. Azt hiszem, vettem volna egy labradort, a tiltakozásod ellenére is, mert kutya az kell, jót tesz a gyerekek lelkének. Persze, nem kezdtük volna rögtön gyerekáldással. Egy-két évig együtt akartunk lenni, csak úgy, csendben, egymásnak. Helyrehoztad volna a terasz melletti lugast, én meg virágmagokkal szórtam volna be az odavezető utacska szélét. Vettem egy piros függőágyat a múltkor, az pont jó lett volna a cseresznyefa és a diófa közé.

Látom, ahogy benne fekszel. Rövidnadrágban vagy. A biciklizéstől izmos és barna lábaidat félig felhúzod, és biztatsz, üljek oda én is. Megteszem, hamarosan játékos évődésbe kezdünk: a magas betonkerítés miatt senki nem látja, mi folyik bent... Talán ekkor fogan az első gyerek, egy fiú. Göndör hajú, és huncut tekintetű, mint te. Aztán egy lány követi, 2 évre rá, mert így terveztük, hogy a nagy mindig meg tudja majd védeni a húgát...

Forrás: Shutterstock

A ház zsivajtól lesz hangos, és mikor készülnöd kell az óráidra, morgolódsz, mert a tanítás az szent. Néha kiabálsz is, én megsértődöm, és összeveszünk. Talán egy-két pillanatig még azt is hiszem, hogy gyűlöllek. Aztán utánam jössz a fürdőszobába, egy futó mozdulattal megsimogatod a vállamat, én rád nézek a tükörből, és egymásra nevetünk. Megcsókolsz, de a gyerekek megzavarnak. Nem baj - mondod sokat ígérő tekintettel -, este folytatjuk...

Az évek gyorsan telnek: gyerekneveléssel, szeretkezéssel, veszekedéssel. A srácok elvégzik az általánost, majd a középsulit. Közben egy időre válságba kerül a házasságunk - beleszeretsz egy munkatársadba -, de átvészeljük. Ekkortól már örökre biztos vagyok benne, hogy megváltoztál: az egykori srác, aki félt az elköteleződéstől, már nem létezik. Hűséges férjjé és családapává vált.

A gyerekek kirepülnek, mi pedig kettesben maradunk - egy új élet következik. Hobbikba fogunk, utazgatunk. A szenvedély, ami az elmúlt években kissé megkopott, újra fellángol köztünk. A kertben, a házban, a kamrában... minden zugban újra felhangzik a zihálásod, mert sosem voltál képes csendben ölelni. Néha kicsit aggódom, tetszem-e még, mert meghíztam, de a mohóságod meggyőz. A te tested is változott. Pocakod van, az arcod megereszkedett, mégis szeretlek. Semmit nem bánok, csak a lelked ugyanaz maradjon!

Öregen talán sokat veszekszünk, marjuk egymást, mert a fájós tagjaink miatt már nem tudunk eljárni annyit. Mégis, reggelente beviszem neked a kávéd, amit annyira imádsz, te pedig minden tavasszal kiásod a kertben az ágyásokat a kedvemért.

Ülök az ablakom előtt. A függönyt rángatja a szél, és néha-néha belerándulok a sírásba, míg mindezt elképzelem. Szépen élhettünk volna, de te másképp döntöttél. Talán meg sem tudod soha, milyen veszteség ért, hiszen örökre menekülni fogsz önmagad és a félelmeid elől. Nemcsak magamat és kettőnket siratom - téged is. Az életet, amit élhettél volna. Már azt sem bánom, ha mással csinálod végig, csak tedd meg - kívánom csendben. Ne hánykódj egyik helyről a másikra, ne hagyd, hogy a rettegés irányítson! Ne dobd el magadtól az élet értékeit...

Greta May novellája

Forrás: Szabó Gábor
Még több cikk Gretától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Greta stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?