Türelemre tanít az irántad érzett szerelmem.

Minden bizonnyal nem vagyok egyedül azzal, hogy ha valamit szeretnék, akkor azt ott és azon nyomban akarom a magaménak tudni. Nem arról van szó, hogy ne lenne bennem elég kitartás, egyszerűen csak hagyom magam elragadtatni az érzelmeim által.

Sosem volt számomra ismerős az édes magány. Ha őszinte akarok lenni: világéletemben társfüggőségtől szenvedtem. Egészen pár hónappal ezelőttig, mikor végre megtapasztaltam, hogy nem mondtak fatális hülyeséget azok, akik rendre azt szajkózták: ne mástól tegyem függővé a saját boldogságomat. Aztán betoppantál az életembe, és én most épp úgy érzem magam, mint egy szerelmes tini, akit szétfeszítenek belül az érzései és a tettrekészség - de a kezét mégis gúzsba köti a félelem.

Itt állok alig pár hónappal az örömteli magány felismerése után egy új érzéssel a szívemben, hogy bizony, mellém mégiscsak kell egy társ. 31 éves vagyok, és merőben máshogy látom az élet alappilléreinek tekinthető dolgokat, mint néhány évvel ezelőtt. Igenis kell, hogy a társam hasonló legyen hozzám. Igenis kell, hogy kössön össze minket néhány közös pont.

A kettőnk kapcsolatát tekintve a "derült égből villámcsapás" érzés jut eszembe. Talán a kapcsolat szó most még túl erős, mégis olyan köteléket érzek kettőnk között, ami mintha mindig meglett volna, csak eddig nem találtam a kötél másik végén álló személyt - téged.

Forrás: Shutterstock

A legváratlanabb helyen és időben léptél az életembe - nem véletlenül - egy olyan szakaszban, amikor nem tudtam teljesen önmagam lenni. Én hiszem, hogy minden okkal történik, és bár nem tudom, mi lesz a mi mesénk vége, ha a megérzéseim nem csalnak, te is épp azt érzed, amit én őrzök itt a szívem legalján, mélyen elrejtve a kíváncsi tekintetek elől. Mert végre megtaláltalak. Mert végre nemcsak érzem, de tudom is, hogy igen, ez az, amit mindig éreznem kellett volna, amiről csak álmodtam - és mindeddig azt hittem, nem is létezik.

Most viszont helyetted még a türelem fogja át a két vállam és int óvatosságra. Tudom, hogy nem az idő függvénye, hogy mi lesz abból, ami az én fejemben oly elevenen él. Ugyanakkor azt is tudom, hogy bizony a nem játszmázó felnőtteknek is vannak játszmáik: amiket egymással szembeni elvárásoknak hívunk.

Sosem voltam türelmes ember, és félő, hogy már nem is tudom magamra erőltetni a színlelt nyugalmat, mikor belül szétvet a vágy, hogy végre magam mellett tudhassalak. De vannak olyan pontok az életben, mikor egész egyszerűen az élet nem hagy más választási lehetőséget, mint most: vagy kivárom a történetünk végét, vagy megpróbállak kiűzni a szívemből. És hogyan is lennék erre képes? Beletörődöm: legyen akkor így. Teljen az idő. Csak történjen végre minden úgy, ahogy megálmodtam.

Dely Diana

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?