Egyedülálló anya és a hétköznapok: csak én vagyok ilyen lúzer?!

Basszus, nem állítottam be az ébresztést a telefonomon és már 7:15! A fenébe! A hülye főnököm miatt, aki annyi melót adott, hogy majdnem éjjel 2 óra volt, amikor befejeztem. Most meg... Na, gyerünk, gyerünk!

Húúúúú, kár volt a tükörbe nézni! Ma nem lesz se frizurám, se sminkem. Ha beérek 8 órára a munkahelyemre, gratulálok magamnak. Már most tudom, hogy nem fog sikerülni, de fő az optimizmus, meg ugye a teremtő gondolat. Én most arra gondolok, hogy ............, bassz, erre nem szabad gondolni, szóval arra gondolok, hogy "Beérek időben, beérek időben, beérek időben!" Ha mégsem, nem az én hibám. A főnöké, a sok munkáé, a nem alvásé, a rohadék telefoné. Nekem ehhez nincs közöm. Ártatlan áldozat vagyok, mint mindig.

A gyerek alszik még, pedig 7:45-re iskolában kell lennie. Ébresztgetem - vagyis berohanok hozzá, és ordítva lerántom róla a takarót, hogy "Vazze, qrvára elaludtunk!" Ijedten ugrik ki az ágyból. "Francba! Mami, mit vegyek fel? Nincs kedvem iskolába menni. Hol a nadrágom, nem ezt a pólót, hogy áll a hajam, kolbászos szendvicset kérek. Igen, már mostam fogat, szar a hajam, hol a szemüvegem, igen, bepakoltam.

Ja, egyest kaptam, bocs, meg akartam még tegnap mondani, pokol az életem, a Walesi bárdokat elfelejtettem, kinőttem a cipőm, ehhez nincs kedvem, mondom k-o-l-b-á-s-z-o-s szendvicset kérek, süket vagy?!" Már kint is van a liftnél. "Ne adj, puszit, égő, ne integess, mert az is, el ne merj kísérni! Na, csá." Végre elment.

Rohanok a kocsihoz. Öreg, koszos, kicsi, de az enyém. Nyomom neki. Nincs idő a szabályokat betartani, ez élet-halál kérdése. Persze nem, de nekem nagyon fontos, hogy beérjek, mert kirúgnak. Ötvenes táblánál hetvennel... Ha most itt lenne a rendőr, úgy megbüntetne, hogy 3 napig nekik keresném a pénzt. 7:59, beértem. A főnököm csúnyán néz. Pedig itt voltam "Grinics" szerint. Állítsa hozzá az óráját, mit pattog?!

Forrás: Shutterstock

Az ügyfelek már sorban állnak, hamarabb jöttek, mint én. Mindenkinek baja van, mindenkit meghallgatok, mindenkinek segítek. Vagy inkább próbálok. Egy idő után nem érdekel az egész, automata üzemmódban vagyok. "Jónapotkívánok", meghallgatom, panaszkodik, kitöltöm, műmosoly, itt kell aláírni, harminc nap az ügyintézés, viszontlátásra. Nem érti, mit mondok. A büdös francba, hogy nem érti! Most hogy magyarázzam? Mindegy. Rengetegen jönnek. Mi van, alacsony volt a kerítés?!

Gyerek otthon. Rohanok haza. Ja, mi legyen a vacsora? Mit is láttam a hűtőben reggel? Semmit. Elfelejtettem bevásárolni. Megállni a Tescónál, berohanni, venni valamit, mert a gyerek éhes. Mit is akart reggel? Kolbászos szendvicset. Veszek gyulait, azt szereti. "Mi a kaja, üres a hűtő, tejberizst kérek." Nincs itthon tej. Irány a közeli kisbolt, ahol aranyárban van a tej. Az ilyeneknek, mint én, a feledékenyeknek. Nem az én hibám. A fizetésem kevés.

"Mi volt a suliban?" - kérdem. "Semmi." "Kicsit bővebben?" "Bővebben semmi, haggyá má, mi ez, kihallgatás? Nincs lecke, nem is szokott, most nem érek rá, ne égessél, hallják a haverok a Skype-on, az ajtót húzd be magad után! Na, csá..."

Mosok, vasalok, pakolok. Befejezem, amit a munkahelyemen nem volt időm megcsinálni a hülye ügyfelek meg a főnököm miatt. Üveges tekintettel meredek a tévére. Valami mozog benne, de nem értem. Olyan sok mindent kellene még tenni. Mondjuk, beszélgetni, vagy olvasni, vagy sportolni, vagy csak úgy élni. A gondolataim összegabalyodnak. Ki tehet róla? Ki miatt van? Pörgetem a fejem, kit lehet a legjobban utálni. Megvan, végre. Kidőlök.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?