Csak annyit várj el tőlem, amennyit te is adsz!

Azon kezdtem el gondolkodni, mekkora baromság, amikor azt mondjuk: élj elvárások nélkül! Vagy éppen amikor kijelentjük: elvárások nélkül élünk. Senki nem él úgy. Legalábbis olyanokkal szemben nem, akik az életünk részei.

A főnöködnek az az elvárása, hogy elvégezd a munkád. A fizetésért cserébe nagyjából mindent tegyél meg, ha lehet, kussban, lojálisan, még akkor is, ha méltatlan helyzetekben találod magad. Neked vele szemben az az elvárásod, hogy emberként kezeljen, és ne valami nyomorult droidnak nézzen, akivel mindent megtehet.

A párodnak az az elvárása, hogy legyél türelmes, szeresd, tiszteld, törődj vele. És nagyjából te is ugyanezeket várod el tőle.

Még a gyerekednek is van elvárása. Hogy minden nehéz helyzet, minden ledolgozott óra, nap ellenére, akkor is, ha már lóg a beled, légy kedves, vidám, játssz, szeresd - legyél az, akire számíthat. Neked meg elvárásod vele szemben, hogy ezért "cserébe" legalább együttműködő legyen.

Mondjuk, reggel, amikor igyekszel lavírozni a feladatok között - azaz, hogy összerántsd oviba, suliba, magadat pedig a melóba -, ne kelljen 8 milliószor elmondani, hogy egyél, öltözz fel, húzd fel a cipőd, és társai.

Még a barátaiddal szemben is vannak elvárásaid. Hogy ne csak odasunnyogjanak, és hátulról osszák az észt, hanem fogják meg a kezed, és lehessen rájuk számítani - ne csak úgy csináljanak, mintha... Mert ők ugyanezt várják el tőled!

Forrás: Shutterstock

És akkor a magunkkal szemben támasztott elvárásokról ne is beszéljünk! Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem sokszor azok a megugorhatatlanok. Sajnos - ha tetszik, ha nem -, az élet egy kicseszett elvárás lista a részedről is, és annak az embernek a részéről is, aki a másik oldalon áll.

Alapvetően ezzel nem lenne baj. A gond ott kezdődik, amikor mérlegre tesszük az elvárásokat, és az a mérleg nagyon megbillen. Persze ilyenkor sem rúgunk fel csapot-papot. Nem mondunk fel azonnal melóban, nem szakítunk azonnal, a barátunkat sem zavarjuk el. Elvárások lehetnek feléd, ha a másik féltől ugyanannyit - vagy majdnem ugyanannyit kapsz vissza.

Ha nem, az hosszú távon már a kihasználás kategória, aminek a saját érdekedben határt kell szabnod. Meg lehet ezeket beszélni, de ha a másik oldalon süket fülekre találsz, akkor igenis jogod van dühösnek lenni - ennek pedig hangot adni. Én nem azt mondom, hogy a legjobb megoldás azonnal balhézni, de azt mindannyian tudjuk: ha hosszú távon feszegetik egy ember határait - olyan szinten, ami neked már nem fér bele -, akkor ott előbb-utóbb háború lesz.

Van családod, vannak barátaid. Akkor mi a francért kell másokkal finomkodnod, olyanokkal is, akik tojnak a fejedre? Mi a francért kell cukinak meg kedvesnek lenni azokkal, akik ezt nem érdemlik meg, mert csak rossz érzést keltenek benned, állandóan várnak valamit, de cserébe nem adnak semmit? Tök jó dolog, ha valaki mosolyog, kedves, vidám. De ezek ugyanannyira természetes emberi reakciók, mint a szomorúság, a düh, a rosszkedv, és még sorolhatnánk.

Azért sem kérsz bocsánatot, ha valaki kedves veled, és ezt viszonzod. Akkor miért kellene sajnálkozni azon, miért kérnél bocsánatot azért, ha megbántottak, ha mérges és szomorú vagy, és ezt kifejezed? Ezek is hozzád tartoznak, mint ahogy mindannyiunkhoz.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?