A múltamat elvetted, de a jövőmet nem adom!

Az ég és a föld soha nem találkoznak, mégis közelebb vannak egymáshoz, mint mi. Elvárod, hogy bármit tettél vagy mondtál, akárhogy bántottál, felejtsem el, és lépjek túl rajta. Nem tehetem...

Hiszen a jövőmet azokból a tapasztalatokból kell felépítenem, amelyeket a múltban szereztem. Ha bármin könnyedén túllépünk, akkor semmi értelme sincs annak, hogy átélünk dolgokat. Vannak kimondott és elhallgatott szavak, ahogyan a kegyetlenségnek, ridegségnek is vannak következményei. E szerint kell élni, cselekedni, szeretni.

Nincs kifogyhatatlan készletem makulátlanul fehér és üres lapokból, amelyekkel állandóan új esélyt biztosítok a számodra. Ha szeretem és tisztelem magam, akkor húznom kell egy vonalat, amit ha elérsz, nincs tovább... velem semmiképpen.

Ha a bántásokat folyamatosan megbocsátanám, akkor abban segédkeznék, hogy semmibe vedd a lelkem. Hogy jelentéktelennek titulálhasd, olyan apróságnak, ami folyamatosan karcolható, eltörhető és bármikor összeragasztható.

Rájöttem, hogy különbözünk. Nem csak abban, hogy te férfi vagy, én pedig nő, hogy a hajunk barna és vörös, vagy más étel a kedvencünk. Máshonnan jöttünk, más szülők neveltek minket, és más dolgok épültek belénk olyan mélyen, hogy az egész életünket meghatározzák. Másként érzünk, lelkesedünk - ami neked bőven belefér, az számomra túl sok.

Forrás: Shutterstock

Észre sem veszed a bántásaidat, azt hiszed, addig folytathatod, ameddig akarod, és ha befejezted, meg sem hallgatod a véleményemet. Nincs szín, melyet ugyanolyan árnyalatúnak látunk: ami számomra világos, az neked sötétebb. A csend értéktelennek tűnik a szemedben, a segélykiáltásom pedig feleslegesnek.

Nem volt mindig így. A kapcsolatunk elején az érzéseink és az intenzitásuk hasonlóak voltak, legalábbis ezt mutattad. Ám egyszer levetted az álarcot, mert úgy gondoltad, elég ideig voltál kedves, és most már jöhet a kegyetlen valóság - átmenet és bocsánatkérések nélkül.

Nem érdekelt, mit és hogyan mondasz nekem, ahogy a szavaid okozta fájdalom mértéke sem. "Ez nem akkora probléma! Most megsértődtél? Miért olyan nagy baj ez?" Mindig ezeket a mondatokat ismételted, abban bízva, hogy meggyőzhetsz: a változást nem lehet megállítani, és ami egykor szépnek tűnt, később mutathat komorabb képet. Én persze ne változzak, mert az már sok lenne a kapcsolatunknak, csak nyeljek, és viseljek el mindent a végtelenségig.

Egy nap aztán belenéztem a tükörbe, és elsírtam magam, mert egy összetört arcot láttam, a tekintetemben pedig ezer csalódást. Fájt, hogy az egykor sugárzó pillantásom kopott és fénytelen lett. Attól kezdve nem akartam többé elviselni a bántásaidat. Szabad és boldog akartam lenni, akár egyedül is. Mert rájöttem: nélküled is találok ezer és egy okot, amiért örülhetek a mának, és nyitott szívvel várhatom a holnapot.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?