40 felett egyedül vállalsz gyereket? Becsüllek érte!

Negyven felett, vezérigazgatói pozícióban, évi többszöri síeléssel, nyaralással, folyamatos utazással el nem tudtam képzelni, hogy fér bele az életébe egy gyerek. Mindig a vállalat előmenetelét tartotta elsődlegesnek, meg azt, hogy az átlagtól magasabb életszínvonalon éljen. Azért persze ne egy karrierista, hülye picsát képzeljetek el! A barátnőm intelligens, jó humorú, az életet reálisan szemlélő nő.

Évente két-három alkalommal ülünk be együtt a cukiba: az ő születésnapján, az enyémen, meg egy random nyári napon. Izgatottan vártam, hogy áll neki a terhesség, és mit fog mondani az egészről. Ahogy lehuppant a székre, elgyötörten mosolygott:

- Nem ilyennek képzeltem ezt az egészet. Már nagyon várom, hogy megszülessen Mira, mert nehéz cipelni.

- Elhiszem, bár látom, hogy nincs rajtad felesleg - bókoltam őszintén.

Megrendeltük a sütit, és alig vártam, hogy meséljen. Sok kérdés kavargott bennem, de nem akartam letámadni, szerencsére ő egyből a közepébe csapott.

- Mit szólsz hozzá, hogy én várok babát, holott te szerettél volna mindig gyereket? - Meg sem várta a választ, úgy folytatta. - Anyám totál ki van borulva. Az unokának örül, de annak nem, hogy Péter továbbra sem tervezi, hogy elvesz. Mondjuk, nem mintha hozzá akarnék menni. Bőven elég, ha a kezdeti időben mellettünk lesz és segít. Eszem ágában sincs összeköltözni vele.

- Péter amúgy is nehezen emésztette meg, hogy a tizenkét éves Bence mellé lánya születik. Nem terveztük a babát, védekeztünk, de aztán így sikerült. Sokat gondolkodtam az elején, mi lenne a jó. Tudod, hogy nem vagyok vallásos, Péter is nagyon megjárta az előző kapcsolatával, szóval, nagy volt a kísértés, hogy elvetessem a kicsit. Aztán arra jutottam, ha már minket választott, és megadatik, hogy negyvenhárom évesen anya legyek, akkor nincs mese, át kell alakítanom az életemet.

- Hogy fogod bírni? Nem éled meg lemondásként, hogy kimaradnak a hosszabb utak, és ott kell hagyd a céget egy időre? Na és hogy lesz Péterrel a továbbiakban?

- Szeretem, de nem várom el tőle, hogy mindent feladjon a lányáért. Nem tudna már normális családban élni, megszokta, hogy a maga ura. Bencével is csak akkor találkozik, amikor a srác igényli.

Pétertől csak érzelmi támogatást várok, mást nem. Az első hónapokban otthoni munkán lesz, és azt kérte a cégtől, hogy Magyarországról végezhesse. Belementek, így addig mellettünk marad. De nem akarom, hogy azt érezze, felcsináltattam magam és kihasználom. Az exneje így is ezzel vádol... Pedig megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy a kisfia továbbra sem szenved hiányt semmiben.

Helyeslően bólogattam. Én ugyan nem ilyen családmodellt képzelek magamnak, de kinek van joga ítélkezni Anita felett? Megteheti, hogy egyedül tartja el és neveli fel a gyerekét, még akkor is, ha ez így elsőre furán hangzik. Mivel másabb a helyzet, ha egy nő néhány hónap/év múlva marad magára a gyerekkel, és az apa semmilyen módon nem támogatja őket?

Azt hiszem, a barátnőm kellően bölcs döntést hozott: nem erőszakolja rá magát a férfira, akit szeret, és aki a gyereke apja. Persze, ha Péter mégis úgy dönt, hogy hazaköltözik és vállalja az együttélést, azzal csak nyernek. Ha viszont ebben a felállásban is boldogok, miért törnénk pálcát felettük?

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock