Talán nem igazi nő az, aki kezébe veszi az irányítást? Ki dönti el, hogy kinek kell megkérni a másik kezét? A XXI. században talán nem polgárpukkasztás azt állítani, hogy a nő is nyugodtan cselekedhet, ha úgy érzi, eljött az ideje. A kérdés inkább az, mennyire érzi ezt a fiú helytállónak. Vajon egy ízig-vérig "férfiállat" nem érzi megalázónak, ha elveszik tőle a lehetőséget? A kissé félénk hősszerelmes pedig örül, hogy leveszik a válláról ezt a terhet?
Elképzelem, hogy ebben a helyzetben én hogyan kezelném a dolgot. Biztos vagyok benne, hogy nagyon izgulnék, elvégre ez egy nagy lépés: egy új szintre emelni a kapcsolatot, bizonyossá tenni a másik számára, hogy mindenképp vele képzeljük el a közös jövőt.
Ebben a pillanatban kifejezetten sebezhetővé válunk, hiszen bármennyire szeret a párunk, mindig ott van az elutasítás lehetősége. Mérlegelnünk kell hát. Végiggondolnám, mi lenne, ha mondjuk, igent mondana, és mi lenne, ha kihátrálna a dologból. Vajon az a kapcsolat végét jelentené, vagy csupán egy jelzés lenne, hogy még nem értünk meg a továbblépésre?
A fiúknak természetesen könnyebb dolguk van. Csapnak egy kis rózsaszín hangulatot, fullba nyomják a romantikát, és amikor a lány már nem lát az örömtől, felteszik a nagy kérdést. Sírás, nevetés, nyakba ugrás, és készen is vagyunk.
Na, de én mint nő, hogy kérjem meg a párom kezét? Letérdelhetek? Vagy az még inkább ellentétes érzelmeket vált ki? Nem szórhatom tele rózsaszirmokkal a lakást és dobhatom a pezsgőbe a gyűrűt - csak hogy egy klasszikus, ámbár kicsit giccses esetet hozzak példának. Egyáltalán gyűrűt kellene adnom, vagy valami más szimbolikus tárgyat? Ha nem gyűrű, akkor mégis micsoda? Egy karkötő vagy óra? Nyakkendő, hamutál?
Aztán ott a helyszín. A fiúk simán megkérik a kezedet a főtér kellős közepén, majd kéjes mosollyal az arcukon fürdőznek az ovációban, amit tettük kivált az emberekből. Viszont a fiúkérést szerintem jobb házon belül intézni. Vagy, ha mégis publikus helyen kívánnánk megtenni, lehetőleg kettesben legyünk.
Tegyük fel, hogy keresztülvittük a tervünket, és még igent is mondott! Nyilván hatalmas az öröm és boldogság. És akkor jön a következő kérdés: kitehetem Facebookra a képet, amin épp megkérem a kezét? Posztolhatok Instára egy cuki közös képet #megkértemésigentmondott szöveggel? Elgondolkodtató, mert benne van a pakliban, hogy nevetség tárgyává válik. Lehet, hogy nekem büszkeség, hogy be mertem vállalni. De rá - még ha igent is mondott -, nem biztos, hogy ez jó fényt vet.
Akárhogy is gondolkodom, jobb ezt meghagyni a srácoknak. Nem kell mindenben az egyenlőséget fitogtatni, nem kell mindenben ugyanolyannak lenni. A lánykérés nyugodtan megmaradhat a hagyományok szerint. Ne vegyük el a férfiaktól! Persze, szíved joga, hogyan vélekedsz. De képzeld el a szitut, amikor a gyerekeidnek meséled, hogyan kérted meg az apjuk kezét egy romantikus nyári estén...
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.