Mocskosnak tartottam a férfiak vágyait, miután zaklattál!

Meg fogom keresni a férfit, és találkozni fogok vele. Mert már nem félek tőle. Tizenévesen is ezt akartam, a történtek után néhány hónappal, hogy kérdéseket tegyek fel neki a miértekről. Akkor még érdekeltek a válaszai. Ma már teljes bizonyossággal mondom: az ő válaszaihoz semmi közöm. Azok az ő dolgai, az ő kérdéseihez tartoznak. Nem tudhatom, hogy a szavai igazak-e vagy hamisak, most rögtönözi-e őket, vagy benne is úgy bujkáltak, mint bennem 20 éven keresztül. Annyi a talány, hogy nem tehetem ettől függővé magamat, a lelkemet, a további utamat.

A kérdéseimre bennem vannak a válaszaim - már felismertem és megtaláltam őket. Ugyan kellett hozzá 20 év, de értékesebbek, mint valaha, és nincs az az erő, ami ezeket el tudja venni tőlem. Számomra nem az a lényeg, hogy vele mi történt az elmúlt időszakban. Számomra az a lényeg, hogy velem mi történt. Hogy amiket a történtek által átéltem, az bennem hova fejlődött, hova vezetett, mi lettem általa.

Haragszom-e rá? Nem. A történteket úgy helyeztem el az életemben, hogy bizonyos dolgokra ő tanított meg. Mindenkinek meg kell tanulnia az életében sok mindent. Jókat, rosszakat. Van, amit könnyű megtanulni, másokat nehéz. A nehéz egy könnyed kifejezés. Inkább úgy mondanám: kínkeserves vergődés, ezer és ezer újrakezdés, könny és fájdalom.

Egyet nem szabad soha: kifelé mutogatni, hogy más a hibás. Mert felesleges időpocsékolás.
Tizenévesen úgy gondoltam, hogy a férfi nézése és közeledése olyan, ami bánt. A vágya mocskos, erőszakos, letaroló, gusztustalan. A nézése erőszakosan vetkőztet le. Szinte ledöf. Rosszul érzem tőle magam... Bűnösnek, hibásnak, rossznak és kicsinek - akit bántani fognak.

Most úgy gondolom, a férfi nézése olyan, amit majd szétfeszít a vágy - de ő megvárja, hogy jelt adj neki arra, hogy levetkőztethet a tekintetével... Gyengéden, majdhogynem szemérmesen. Engem akar látni, és nem a saját erejét fitogtatni. A két hozzáállás között eltelt 20 év. Az átfogalmazást magamnak köszönhetem.

Válási és párkapcsolati mediátorként azt látom: az emberek sokszor elakadnak, valahogy elfogynak a válaszaik. Az eddig megszokott, papagájszerűen ismételt mondatok. Egyszer csak eljön a "nem tudom" válasz, és minden ilyen elakadás mögött rejtőzik valami.

Persze, ha két embernek nem megy tovább az élete közös mederben, akkor el kell válniuk, mert mindenkinek jobb lesz. De mivel egy olyan dolgot készülnek megsemmisíteni, amiben korábban mindketten hittek, amiért együtt dolgoztak, és talán kisgyermekeik is vannak - előbb meg kell róla győződni, hogy valóban nincsen tovább együtt. Hogy nem pusztán a saját elakadások, fájó pontok mérgezték meg annyira a közös életet, hogy elviselhetetlen lett.

Ha ezeket helyreteszik magukban, akkor mindenképpen boldogabban, élhetőbben, sikeresebben fognak továbbmenni - akár együtt, akár külön. Ezt tettem én is. Szembenéztem a múlttal, feldolgoztam és elengedtem a félelmeimet. Már nem árthatnak nekem, nem befolyásolják a jelenemet. Ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy küzdjön a démonai ellen - mert nemcsak saját magát, hanem akár a rossznak hitt párkapcsolatát is megmentheti ezzel.

Szilvássy Rita

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock