Legjobb barátok voltunk, amíg titokban össze nem jöttél az exemmel!

Így kezdődött a mi történetünk, ami később igazi véd- és dacszövetséggé alakult. Mindent együtt csináltunk: együtt játszottunk, együtt tanultunk, együtt nyaraltunk, és egészen mostanáig te voltál a jobbik felem.

Soha nem gondoltam volna, hogy eljön majd az a nap, amikor már semmit nem fogsz jelenteni nekem. Csak most látom, hogy mindig is ilyen nagyravágyó és számító voltál, csak elfogult voltam veled szemben, mert szerettelek. Feltétel nélkül, önzetlenül. Bármikor számíthattál rám, mindig melletted álltam, és megvédtelek, ha valaki bántott.

Akkor kezdtek megváltozni a dolgok, amikor egyre magasabbra jutottál azon a ranglétrán. Egyre befolyásosabb körökbe kerültél, rengeteg pénzt kerestél, utazgattál a világban. Néha hetekre, hónapokra eltűntél. Nem tudtalak elérni telefonon, az üzeneteimre is csak napokkal később válaszoltál. Éreztem, hogy távolodunk egymástól, de bíztam benne, ha majd újra találkozunk, ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Két hónapja találkoztunk utoljára, alig vártam, hogy végre beszélgessünk. Egy eldugott kis bárba ültünk be meginni valamit. Csillogott a szemed, sugárzott belőled az erő és a magabiztosság, sosem láttalak még ilyen boldognak. Le sem tagadhattad volna, hogy szerelmes vagy. Az este jó hangulatban telt, iszogattunk, nevetgéltünk, aztán felálltál és kimentél a mosdóba. Pár másodperc múlva elkezdett csörögni a mobilod az asztalon.

Egy ideig nem foglalkoztam vele, ám mivel nem hagyta abba a csörgést, erős késztetést éreztem, hogy megnézzem, ki a fene hívhat ilyen későn. Odanyúltam érte, és felvettem, de ezután valami olyan történt, amire álmomban sem számítottam. Az exem szólt bele, azon az érdes, mély hangján, amit annyira szerettem. "Úgy hiányoztál szerelmem, miért nem vetted fel?"

Az utóbbi hetek borzasztóak voltak. Újra és újra lepergett előttem az az ominózus jelenet, szívtépő villanásokkal. Sokat gondolkodtam rólad, rólunk. Így visszatekintve, hatalmas piros lámpák villogtak az orrom előtt - afféle intő jelként -, hogy nem egészen az vagy, akinek hittelek. Rengeteget változtál rossz irányba az utóbbi időben, nekem pedig nincs szükségem ilyen emberre.

Attól még persze szenvedek. Nem könnyű megbirkózni az elvesztésed fájdalmával, az illúziók elvesztésének fájdalmával. Sokszor eszembe jutnak a vonyarci nyarak, a lakótelepi séták, a közös mozizások. Olyankor elszorul a szívem, de próbálok inkább előre nézni. A múltam része vagy, de a jövőmben nincs helyed. Most már csak azokra akarok koncentrálni, akik jóban-rosszban mellettem állnak.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock