Megígérted, úgy megígérted! Hogy ezentúl higgadtabban, szelídebben, több türelemmel... Aztán persze újra jött nálad a katt, és showtiiiime. Zeng tőled a nappali - ahol máskor Fenyő Miki visszhangzik, és táncolunk, felcsavarva a kék-fehér mintás szőnyeget. 19-re húztál lapot ezzel az utolsó kirohanásoddal, és buktad. Buktál. Én még nagyobbat.
Úúútálom, hogy ez lett belőlünk. Balzsamos estéket és lágy nappalokat kértem, de monszun időszak lett, maradhat...? Azt mondják, az élet és ez a párkapcsolatosdi így működik, vagy nem működik. De én tisztán akarom! Vagy már annyira nem is akarom. Sokallom az árat, amit fizetek érte. Éjjel összeraksz, de reggel szétszedsz. Az utolsó csavarig...
Rögtönítélő bíróság - így hívsz. Hiába védekezel rögös gyermekkorral, apának nem való apával, az ítélet életfogytig tartó távoltartási végzés. Mellékbüntetésként pedig az én szekunder szégyenem a viselkedésed miatt... De aztán kiürül a tárgyaló, és bekúszik a sztenderd szégyen is - a saját viselkedésem miatt. Mert amúgy meg édes vagy. És figyelmes, támogató, meg ügyes, okos. Megpusztulok a humorodtól, és engeded, hogy csikizzelek.
Segítesz anyának, emberséges vagy az állatokkal, és az esetek 90 százalékában dalolva elviselsz... Akkor ez most az én hibám? Az én hibám. Túl sok vagyok, túl kevés, túlontúl én. Pedig tűrtem, elemeztem, szerettem, csiszoltam, mondtam, mondtam, mondtam. Hogy hallgattam-e eleget? Nem tudom.
A párosunk tündöklése és bukása. A történelem szempontjából nagyobb jelentősége van, mint a birodalmakénak - legalábbis én jelen pillanatban teszek Rómára meg Babilóniára. De most akkor hogyan tovább: ilyen ez a popszakma, intézzem el ennyivel? Vissza a húspiacra, hogy aztán kétes hírű csehókban aléljak el a "Topogunk, gecó?" színvonalú randi meghívásoktól? Vagy olvasgassam ugyanennek az online folklóros verzióját a magányos estéimen? Mellőled, ahol hús-vér, halandó és halhatatlan lehettem... volna. Én ezt nem csinálom tovább.
De aztán... 'csába, mégis. Megtörsz. Te is, engem is. Értelek. Rázkódva zokogsz, én - anyád helyett anyád, a barátod, a bokszzsákod, a mentsvárad - pedig varázsütésre újra hiszek az emberekben, benned, de főleg magamban. Hogy feladatom van veled. Csapat vagyunk, véd-, dac- és bűnszövetség. Maradok hát rombolni, építeni, adni, megint csak adni és kapni. Talán ez a szerelem.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.