Kezdő házasok vitái: Amikor még bármin IS összevesztünk!

Ez egy amolyan szerelem első látásra dolog volt, az a fajta felismerés, hogy "Hát, te meg hol voltál eddig?" Kapcsolatunk vonata őrült száguldásba kezdett, nem volt kérdés, hogy vagy vele élem le az életemet, vagy senki mással. Körülbelül így kezdődik minden tündérmese, és nagyjából véget is ér ott, hogy a felek gyors egymásba habarodás után révbe érnek és boldogan élnek, míg meg nem halnak...

Lehet, hogy ez már lejáratott bölcsességnek tűnik, de nem lehet eleget ismételni. Azt talán már kevesebben teszik hozzá, hogy a megfelelő kommunikáció alapja saját magunk mélyebb ismerete. Mert ha én magam sem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi a problémám egy kialakult helyzettel, és min szeretnék változtatni, akkor helyettem ezt senki nem fogja megtenni.

Korai "veszekedéseink" látszólag különösebb tét nélkül folytak. Ilyen volt a "miért hoztál nekem rózsát, mikor én a nárciszt szeretem" kezdetű opus is... A történet nagyon egyszerű volt. Olykor kaptam virágot - mindenféle különösebb ok nélkül - a kedvesemtől, de mindig "csak" vörös rózsát.

Egyrészt tudtam, hogy minden korábbi barátnőjének is vörös rózsát adott, másrészt az én kedvenc virágom világ életemben a nárcisz volt, de ha már rózsa, akkor meg fehér. Mikor ez már így folyt egy ideje, és közben többször célozgattam a nárcisz szépséges mivoltára, egy szép napon lovagom ismét beállított egy vörös rózsával. Valami hasonló beszélgetés folyt le közöttünk:

- Miért hoztál nekem rózsát, mikor én a nárciszt szeretem?

- Dehát a vörös rózsa a szerelem virága, azt szeretik a nők, nem?

- Engem nem érdekelnek más nők, én nem egy nő vagyok a sok közül, nekem nem kell vörös rózsa. Utálom a vörös rózsát!

- Jó, akkor többet nem hozok...

Ez így is lett, nagyon sokáig nem hozott rózsát, és a veszekedés odáig fokozódott, hogy minden kis apróságot a fejére olvastam, amiket akkor óriási problémának éreztem. Évekbe telt azokat az egyszerű összefüggéseket meglátnom, amelyek könnyebben átsegíthettek volna ezen a helyzeten.

Először is, hogy jelen világunkban mindenkinek van "pakkja": általában nem te vagy az első barátnője a pasidnak, és fordítva. Úgyhogy mire bekerülsz egy párkapcsolatba, addigra már mindkettőtöknek van egy kialakult szeretetnyelve. Az teljesen lényegtelen, hogy a szeretet kifejezésének módja nem hozzád kötődik, attól az még nem jelenti azt, hogy a gesztushoz bármi "hozzátapadna" a múltból.

Teljesen felesleges féltékenynek lenni a régi barátnőkre, sőt, a féltékenység minden formája kapcsolatromboló hatású. Természetesen a rózsa kontra nárcisz ügy esetében féltékeny voltam. Nagyjából az egész világra, de különösen az exekre, akik ugyanazt a szeretetnyelvet élvezhették a korábban a szerelmemtől, mint én a jelenben.

A kialakult szokásai - így a szeretetnyelve is - változatlanok maradnak. Ha ez számodra valamilyen oknál fogva nem megfelelő, arról lehet beszélgetni, higgadtan közölni a saját határaidat, igényeidet. De egy szeretetteli gesztus - legyen az bármennyire is sokszor használt a múltban - mindig, mindenkor neked szól. Feléd sugározza azt az egyszerű üzenetet, hogy "törődöm veled". Ne láss mögé olyasmit, ami nincs!

Ha ezt annak idején időben felismerem, sok veszekedést megspóroltam volna. Mára persze már bölcsebb lettem...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock