Nem a kerekesszék tesz boldogtalanná, hanem az, ahogy bánsz velem!

Én hálásan elfogadom, hiszen örömmel adod - gondoltam még az elején. Ám az utazás végére azt kívánom, bár visszafizethetnék neked minden egyes forintot, cserébe, hogy ne érezzem: tartozok neked a sok segítségért. Az adósod vagyok, egy alárendelt szerepben, amiben megalázva érzem magam.

No, de ne ítéljünk elsőre!

És valóban, személyesen szimpatikus voltál, alig vártam az utazás napját. Nagyon megkedveltelek az első napokban, ami eleinte kölcsönös is volt. Pont addig, amíg nem ütköztek ki az érdekeink. Én egyenlő szerettem volna lenni a korkülönbség, az anyagi háttér és az élethelyzet ellenére is, ám biztos túl naiv voltam, mert egy ekkora szakadékot nem lehet áthidalni olyan könnyedén.

A nyaralás napjai alatt szépen, lassan egy vidám, önmagában biztos és élettől duzzadó emberből egy komplexusos, szerencsétlen és suta lánnyá változtam - aki állandóan azon agyalt, hogy nehogy valamit elrontson. Pontosan így tud rombolni egy tapasztaltabb és idősebb ember, ha fegyverként akarja használni a korát vagy a tudását: elnyomja a fiatalabbat - gondolván, hogy ő már többet élt, így mindent jobban is tud nálad.

Ilyesmi mondatok hangzottak el a nyaralás során:

• Ne menj még át, piros van, majd én szólok.
• Nem félsz egyedül a szobában?
• Segítek, mert ezt nem tudod egyedül.
• Vigyázz, le fogsz esni!
• Én nem így csinálnám a helyedben, de ahogy gondolod...

Nem azért kérded ezeket, mert féltesz, hanem mert azt gondolod, hogy egy kisgyerek szintjén vagyok. Magyarán: kevésnek tartasz mindenhez. "Ezt nem fogod tudni megcsinálni, megtenni, elvégezni, elmondani." Néha szavak sem kellettek hozzá.

Elég volt csak a leereszkedő tekintet és egy gúnyos mosoly is ahhoz, hogy a végén már azt is elfelejtsem angolul, amit eddig nagyon jól tudtam. Egyszerűen leblokkoltam. És akkor már féltem is. Nem mertem elmondani neked, hogy mennyire bánt, ahogy viselkedsz velem, hiszen mit mondhattam volna? "Lebecsülsz és lenézel engem, de kérlek ne tedd, mert fáj!?"

Teljesen mindegy, hogy miért bánnak így veled. Azért, mert gyerek vagy? Azért, mert szegény vagy? Azért, mert tanulatlan vagy? Azért, mert túlsúlyos vagy? Azért, mert mozgáskorlátozott vagy? Egy a közös: ezek az emberek nem kezelnek egyenlő félként. És ezt éreztetik is veled. A te pajzsod pedig bármennyire vastag, mindig lesz rajta egy pici rés, amin kitartó munkával ugyan, de át lehet hatolni.

Egyet ne felejts el! Nem benned van a hiba! Nem a te hibád, hogy nem tud téged elfogadni! Ez mindig a másik problémája. A te dolgod csak annyi, hogy felmérd, kik azok az emberek, akik nem építenek téged, hanem lerombolják azt, amit te hosszú évek kitartó munkájával felépítettél. Ezeket az embereket a lehető legnagyobb ívben kerüld el! Azokat keresd, akik nem lenyomni, hanem felemelni szeretnének!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock