Elégedetlenség: meddig normális, és honnantól káros?

Hát, ehhez képest tényleg jól járt. Saját irodát kapott, falakkal, zárható ajtóval, ablakkal, saját radiátorral, klímával. Tökéletes volt. Amikor kiment, bezárta az ajtaját, így nyugodtan széthagyhatta a dolgait, nem kellett attól tartania, hogy valaki beleolvas, vagy elvisz egy iratot, ahogy az lenni szokott.

Még csak nem is szólnak, mert elfelejtik, az ember meg majd' beleőrül, hogy megint eltolt valamit. Az is nagyon tetszett neki, hogy nemcsak fülhallgatóval lehetett zenét hallgatni, hanem anélkül is. Ez maga volt a szabadság. Mert a fülhallgató korlátoz. Így viszont halkan szól a zene, és senki nem okoskodik, hogy hangos, vagy halk, vagy hogy micsoda szar ízlése van, ki szereti már az ilyet.

Az egész emeletet rusztikusra tervezték, ezért régi típusú parkettát raktak le, úgy, hogy középen kijött belőle a cég logója. Természetes feelinget akartak a dolgozóknak, hogy ne valami műanyag vackon járjanak, hanem igazi fán. Na, de az igazi fa parketta nyikorog, amikor rálépnek, és ez a csukott ajtón is behallatszott...

Meg lehetett volna szokni. Az egyetlen gond a magassarkú cipőkkel volt. Az olyannak tűnt, mint a fegyverropogás. Egy idő után azt is tudta, hogy melyik fegyverropogás kié, mert az erőssége összefüggött a magassarkúban közlekedő kolléga testsúlyával. Pár hét után már nagyon idegesítette, egyszerűen nem tudott másra figyelni.

Elsőre annyira boldog volt a falaktól és a klímától, hogy fel sem tűnt: a mellette következő ajtó a vécé. Hallotta a víz zubogását is, amikor lehúzták, de arra gondolt, olyan, mint egy vízesés, és gondolatban ezt is képzelte, szóval, ez nem volt gond.

Inkább az, hogy nemcsak a súly, a magassarkú, valamint a parketta ropogása között volt szoros összefüggés, hanem az evés és a járkálás között is. Mert ahol sok a bevitel, ott sok a kiadás... Volt, aki úgy oldotta az egész napos stresszt, hogy a munkaidő minden percében evett vagy ivott - aztán pisilni ment. Neki pedig már álmában is ropogott a parketta. Még két hónapig bírta, aztán visszakérte magát a közös helyiségbe. Hallgassa más ezt a ropogást!

Ám ha a körülmények rosszabbra fordulnak, máris visszasírjuk a korábbi - szintén utált - időszakot, és olyan értékeket is becsülni kezdünk, amelyeket azelőtt észre sem vettünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden esetben meg kell elégedni azzal, amink van - hiszen ha sosem akarnánk változtatni az életünkön, akkor a fejlődés okozta örömökről is le kellene mondanunk. De azért érdemes arra odafigyelni, hogy a mindennapjaink ne csapjanak át folyamatos elégedetlenkedésbe.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock