Évek óta ismerem, és most mégsem tudom, ki ő. Mintha egy idegen lenne. Ki ez a férfi velem szemben, akiről hazugságok láncolata derült ki? Ki ez, akinek a kedves arca mögött egy ismeretlen idegen rejtőzik?
Hogy lehettem ilyen hülye, hogy hosszú ideig hittem benne és bennünk?! Abban, hogy megváltozik, és a lányunknak jó apja, nekem pedig jó párom lehet. Hogy temethettem el azt a nőt, aki előtte voltam, mindezt miatta?!
Eképp gondolkozott a nő a bordó kanapén, amikor párterápián ültek azzal a férfival, aki életében a legtöbbet adta neki: a gyermekét. De - mint nőtől és embertől - a legtöbbet vette el, amit csak férfi elvehet: az önbecsülését, az önbizalmát és a hitét a szerelemben. Ott ült becsapva, megalázva, és mégis függve attól az embertől, aki elhitette vele: nála jobbat nem találhat. Így dolgozni kell egy kapcsolaton, ami csírájában mérgezett - hazugságokkal, ármánnyal, manipulációval.
- Nem jelent nekem semmit! Mindig nyaggat, hogy dugjam meg, de én csak használom a testét!
A nőnek bombaként robbant a szívén az újabb mondat. Semmi komoly, csak a gyereke apjának újabb áldozata van, kinek létezését ő újfent sejtette. De persze megint csak ő volt a paranoiás, a nem normális. Csak képzelődik! Hogy hányszor hallotta ezt a férfitól? És inkább neki hitt. Inkább az ártatlan arcban bízott, mint önmagában és a megérzéseiben. Egy újabb nő, nem nagy kunszt, csak egy újabb tárgy, aki használva van. Vajon róla is így beszélt a háta mögött? Mint kiderült igen, sőt... ettől még aljasabban.
Úgy érezte, a helyiségben nincs levegő, és megfullad. Mintha ennek a rohadó, sehova sem tartó kapcsolatnak a démonja üldözte volna, és vérben úszó szemekkel ordibálná az arcába, hogy: "Ébredj fel végre, vagy meghalsz!" Hiszen mire vár még?! Hány büdös nagy pofon kell még, hogy kinyissa a szemét, és észrevegye, hogy teljesen hülyét csinál belőle ez az ember, aki itt ül vele szemben?!
Nem kellett több. Ezúttal felébredt...
Kirohant az udvarra, el akart menekülni a múltjától, a jelentől, attól a férfitól, aki újra becsapta. Akinek már a puszta gondolata is olyan gyűlöletet keltett benne, mintha szépen, lassan rágná a testét és a lelkét egy könyörtelen dögevő. Akiről a közös gyereküknek a protokoll szerint mégis azt kell mondania, hogy milyen jó fej ember - holott nem. Nem az!
A legkevésbé sem az, még a gondolattól is hányingere volt. Mert ha jó fej lenne, nem bántaná időről időre, szánt szándékkal azt, aki a vérét neveli. Ha már a szeretet csírája sincs meg benne, akkor csak tiszteletből sem. De ő nem tudja, mi az a tisztelet, a hazugság mesterségét viszont annál jobban ismeri...
Visszament, és mint egy holdkóros, ki most eszmélt rémálmából, és kinek megjött a hangja, ordibálta a férfi arcába a fájdalmát. De ő csak rezzenéstelen arccal ült, fel sem fogva, hogy egy egység, egy család lehetőségét játszotta el. Örökre. Vajon amikor azt a nőt "használta", eszébe jutott ez? Vajon egy pillanatra beugrott neki, ha ez kiderül, akkor mindennek vége? Vajon elbeszélgettek-e arról az aktuális nővel, hogy minden óra, amit hazugságban töltenek az élvezetek oltárán áldozva, az kihatással van a jövőre? Mindenkiére...
Ennek immáron több éve. És a nő, azon a bordón kanapén tényleg felébredt akkor, és a jóval szebb valóság még mindig tart. Attól lett csak igazán szép, hogy megbocsájtott magának. Igen, magának - mert neki soha nem fog. Bármennyire is igyekezett, nem képes rá, hiszen még abban is hazudott, hogy nála jobbat nem találhat. Talán ez volt a legnagyobb hazugsága mind közül...
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
