Megadtam az esélyt. Vártam eleget, hogy bebizonyítsd: érett vagy egy érzelemgazdag kapcsolathoz. Megtettem minden tőlem telhetőt: ám minél jobban elmélyültem a szerelmünkben, te annál inkább menekültél előle. Minél inkább kimutattam az érzelmeimet, te annál hevesebb visszavonulót fújtál. Nem most kellene az érzelmeidről beszélned, amikor már vége!
Akkor kellett volna küzdened értem, amikor még figyeltem, és érdekeltél - amikor még hagytam volna, hogy elvarázsolj. Most már késő... Ne nehezítsd meg az életem, ne akarj visszarángatni arra az útra, ami nem vezet sehová! Kettőnknek nincs is rajta hely: ez már a te utad. Valójában nem akarod, hogy együtt járjuk, csupán megijedtél, hogy egyedül maradsz - és csak a sértett egód miatt szeretnéd, hogy visszatérjek hozzád.
Hiába halmozol el kedvességekkel: felesleges drága ajándékokat adnod, a szerelmet nem lehet megvásárolni - nem lehet pénzben kifejezni egy ember értékét. Azt hiszed, kell még tőled bármi is?! Te kellettél volna, nem az arany karkötő, amit a szülinapomra adtál.
A rózsacsokrokat sem fogadhatom el, amiket most küldesz, mikor már elsüllyedt a hajónk... Korábban kellett volna figyelned rám. Lett volna elég alkalmad, hogy kifejezd: fontos vagyok neked, de te egymás után engedted el a pillanatokat, amik a mieink lehettek volna.
Csak most veszed figyelembe az értékeimet, amikor nélkülem kell folytatnod az életed - korábban minden más fontosabb volt nálam. Azt hiszem, attól félsz, hogy nélküled is boldogulok. Ha őszinte lett volna a szerelmed, nem hagytad volna, hogy esténként egyedül üljek otthon, miközben te a haverokkal sörözöl...
Nekem férfi kell: olyan, aki nem a legurított sör mennyiségével akarja kifejezni a férfiasságát, hanem velem van, amikor szükségem van rá - nem hagyja, hogy egyedül érezzem magam, hogy magányos pillanataim legyenek.
Te nemcsak fizikailag, lélekben sem voltál jelen: mintha folyton a kezedben tartottál volna egy stoptáblát, hogy időben leállítsd az érzéseidet, mielőtt még szerelmes leszel...
Csak a veszteség kudarca miatt akarod hát, hogy visszatérjek hozzád. Most, hogy érzed a hiányomat, már szeretnéd kimutatni az érzéseidet - csakhogy most már nem kérek belőled. Hiába kapkodsz az elszalasztott lehetőségek után: nem akkor kell értékelni a másikat, mikor már becsomagolt, és épp visszaadni készül a kulcsot. Addig kellett volna ölelned, amíg tárt karokkal fogadtalak. Most már késő...
Vivien történetét Molnár Csanád jegyezte le.
Nyitókép: Shuttertsock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.