- Anya, neked ki a legjobb barátnőd? - kérdezte tőlem a lányom nemrég. Ezen egy kicsit elgondolkodtam. Végigpörgettem a képzeletemben a barátnőimet, felidéztem az arcukat, a hangjukat, a gesztusaikat.
- Nincs legjobb barátnőm, szívem - válaszoltam végül.
- Sajnálom! - mondta ő, és a vállamra tette a kezét.
- Nem, nem! Nincs mit sajnálnod! Sok barátnőm van, és ők mind a legjobbak - valamiben. Felnőtt korban ez másképp működik, mint gyerekkorban.
Azt láttam rajta, hogy hiszi is, meg nem is, amit mondtam. Ezért megpróbáltam egy kicsit bővebben kifejteni, mire gondolok: hogy idővel valahogy megváltozik az ehhez való hozzáállásunk - és a baráti kapcsolatok éppen olyan fontos szerepet töltenek be az életemben, mint a rokoni szálak. Ezért fel sem merül bennem, hogy rangsoroljam a barátaimat, mint ahogy legjobb rokonom sincsen.
Gyerekkorban - főleg a kiskamaszoknál - a barátság olyan, akár egy párkapcsolat. Összeveszünk, kibékülünk, mindig csak vele lennénk, hiányzik, ha messze van. Olykor nem jó se vele, se nélküle. Szeretnénk kisajátítani - időnként még a féltékenység is képes megjelenni, éppen olyan viharosan, mint később a párkapcsolatok során. Ez így van rendjén, talán ebben a korban a barátság arra hivatott, hogy eljátsszuk, gyakoroljuk általa a későbbi társas együttlét szabályait.
Idővel aztán megtanuljuk helyén kezelni a dolgokat, és rájövünk, hogy nagyobb társaságban minden sokkal jobb. Több szem többet lát, több különböző vélemény és jó tanács többet ér. Biztos, hogy a társaságból valaki mindig ráér - és mindenki kiemelkedően jó valamiben.
Eljön az idő, amikor nem féltékenységgel, hanem örömmel tölt el, amikor a barátaink is összebarátkoznak egymással. Ettől még megmaradhatnak a bensőséges beszélgetések, lehet kizárólagos figyelmet szentelni külön-külön mindenkire. Nagyon fontos - és talán a legtöbb érettséget ez igényli -, hogy képesek legyünk elfogadni a barátainkat, és ne akarjuk megváltoztatni őket.
A "legjobb" jelző pedig átalakul. Lesz helyette legrégebbi, legviccesebb, legbolondabb, legérettebb, legérzelmesebb, legfelelősségteljesebb, legbulizósabb, leglazább, legbátrabb... és még sorolhatnám akármeddig. Minden barátnőm a legjobb barátnőm, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott velük.
A szeretetet nem kell elosztani. Az nem egy olyan egység, ami idővel elfogy, csak azért, mert ide is, meg oda is jutott belőle valamennyi. A szeretet újra és újra képes megduplázni önmagát: minél több barátot zárok a szívembe, annál több lesz belőle.
Hiszen a gyerekemnek sem mondhatom, amikor kistestvére születik, hogy mostantól csak feleannyira szeretlek majd, mert osztoznod kell a testvéreddel. Nem. Az új szeretnivaló személlyel új szeretetmennyiség érkezik.
Talán egy kicsivel több információt zúdítottam a lányomra a kelleténél, de bízom benne, hogy megértette a lényeget. Bár látom időnként, hogy csapong a legjobb barátok között, de ő még kicsi - meg kell tapasztalnia a saját bőrén a társas kapcsolatok működését.
Remélem, hogy számít valamennyit a példa, amit maga előtt lát: azt, hogy anyának is, apának is vannak barátai, és a több barát nem zárja ki egymást. A barátok az életben nagyon fontosak. Nélkülük szürkébb hely lenne ez a nagyvilág, ezért hálás vagyok minden barátomért.
Női barátság, ami a játszótéren kezdődött, és a sírig tart.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
