Csak úgy felbukkantál a múltból egy reggel...

"Milyen gyönyörű reggel!" - gondolta magában a nő, és nagyot nyújtózkodva kelt fel az ágyból. A függönyt elhúzta, kinyitotta az ablakot, és mélyen beszívta a csípős, napsütéses reggel illatát.

A konyhába indult. Álmosan könyökölt a konyhapulton, ameddig a víz felforrt, és kifelé bámult az ablakon. Elkészült a kávé. Elővette a kedvenc csészéjét, megfogta a kávés kancsót, és töltött (volna) magának - de ahogy a kancsó a bögre széléhez ért, azzal a lendülettel felborult. A kávé kiömlött, nagy barna tócsát képezve a konyhapulton.

"Hát neked meg mi bajod van?" - kérdezte a nő, választ nem várva az oldalán fekvő, kávéáztatta csészétől. Köntöse zsebében zsepi után kutatott, de csak egy hanyagul zsebrevágott csavar bökött a körme alá. A hirtelen fájdalomtól elrántotta a kezét, és azzal a lendülettel letépte a köntöse zsebét.

Forró vizet engedett a kádba, és elmerült a habok között - adott magának negyed órát, mielőtt készülődni kezdene, és munkába indulna. Természetesen nem sikerült normálisan beszárítania a haját, sminkelésnél a tusvonal az istennek sem akart egyforma lenni, és a nadrágban, amit választott, kövérnek látta magát.

A kulcsát vagy tíz percig kereste, mire végre be tudta zárni az ajtót maga mögött. Az autó harmadikra indult be, nem talált parkolóhelyet a munkahelye közelében, így majd egy kilométert gyalogolt, mire beért. Sietősen szedte a lábait, útközben tócsába lépett, és patakokban folyt az izzadság a hátán, amikor végre beesett az ajtón, főnöke rosszalló pillantásától kísérve. Hamar az öltözőbe sietett, és széles, begyakorolt mosollyal az arcán a pult mögé lépett, leváltva nyúzott kolléganőjét.

- Jó reggelt, mit adhatok? - köszöntötte a soron következő vásárlót. Azután a következőt és az azt követőt... Gépiesen tette a dolgát: köszönt, kiszolgált, elköszönt - amikor a következő vásárlónál arcára fagyott a mosoly. Lábai földbe gyökereztek - elfehéredő ujjakkal a pult szélébe kapaszkodott, száját köszönésre nyitotta, de nem jött ki hang a torkán.

Forrás: Shutterstock

Percekig néztek egymás szemébe, a nő és a férfi - a bennük lakozó lány és fiú. A nő szeme előtt évek peregtek le egy szempillantás alatt. Néhányan illedelmesen a torkukat köszörülték a sorban, jelezve, hogy kezdenek kissé türelmetlenné válni. Ekkor megjelent a kolléganő. - Menj! - mondta, és a következő vásárlóra mosolygott: - Jó reggelt kívánok! Mit adhatok?

A nő kiment az üzlet elé, ahol a férfi várta. Csak álltak ott egymással szemben némán, percekig, és tekintetük képtelen volt felfogni a látványt.

- Hány éve is...? - törte meg a csendet a nő.

- Túl sok - felelte a férfi, és szája sarka csibészes mosolyra húzódott.

- Hogy kerülsz ide? - kérdezte a nő, és érezte, hogy a térdei együtt remegnek a hangjával.

- Nemrég váltam el - mondta a férfi olyan természetes hangon, mintha csak az időjárásról lenne szó.

- Én egy pár éve... - suttogta a nő feszengve.

-Tudom - válaszolta a férfi, és világoskék szemei úgy ragyogtak, mint két csillag az égen.

A nő kora este ért haza a munkából. Egész nap a fellegekben járt. Gyomrában pillangókat érzett, arcáról a mosolyt egy percre sem tudta letörölni. Ahogy a konyhában felkapcsolta a lámpát, rögtön szembesült vele, hogy a felborult csészét reggel úgy felejtette. De amikor felemelte, elállt a lélegzete. A konyhapulton elterülő, odaszáradt kávétócsában egy tökéletesen kivehető végtelen jel rajzolódott ki a kávéscsésze lenyomataként...

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek