A biztonságot adó rántott hús - és ami mögötte van...

Egy régimódi falusi étteremben ülök. Sosem kértem rántott húst, de valamiért most úgy érzem, azt szeretnék enni. Kedves az étterem hangulata, ugyan egy picit sötét van, de a sültek illata nyugtatóan hat rám.

Hatalmas bécsi szeletet hoznak, majd' lelóg a tányérról. Éhes vagyok, így nagy örömmel és teljes nyugalommal vágom le az első falatot, és emelem a számba. Ahogy beleharapok, eltűnik a külvilág, mintha egy egy rég elfelejtett emlékbe jutnék át egy időkapun keresztül...

Forrás: Shutterstock

Vasárnap van. Az egész család a nagypapám nappalijában üli körül az asztalt. Húsleves gőzölög a kerámia levesestálban, és már ott sorakoznak a rántott husik is az egyik nagy tálalón. Nekem ez az igazi bécsi szelet, melyet a nagymamám mérnöki precizitással klopfolt tányér nagyságúra - köretként rizibizit készített és házi csalamádét.

A nagyapáméknál gyűlt össze a család minden második vasárnap - ha esett, ha fújt, mi ott voltunk. Sokszor még az unokatesóm családja is befutott, így ettük együtt a vasárnapi ebédet. Együtt voltunk. A felnőttek beszélgetése halk moraj volt a fülemben, de teljes nyugalmat és békét éreztem a köreikben, ezért igyekeztem minél tovább étkezni, hogy addig is velük lehessek.

Többször is szedtem, és emlékszem, mindig jóízűen mosolyogtak azon, hogy hogyan fér bele ebben a pici lányba ennyi étel. Kicsit pufóka voltam, de gyerekként egyáltalán nem érdekelt, hogy nézek ki - örülnek, ha mindent megeszek, így vagyok jó, és kész.

Emlékszem, hatalmas polgári lakás volt, óriási belmagassággal, hosszú, sötét folyosókkal. Óriásinak tűnt a szememben, ami nem is csoda, hiszen feleakkora voltam, mint most. És ott volt az a fekete maszk. Zöld szájjal. A központi folyosó falán lógott. Féltem tőle. Meg voltam győződve róla, hogy engem figyel, ezért gondosan ügyeltem, hogy mindig jól viselkedjek. Attól féltem, hogy ha rossz leszek, bezárnak az egyik szobába, és mellém zárják a maszkot is.

Forrás: Shutterstock

Persze ez sosem történt meg, de azért nem bóklásztam egyedül arrafelé. Sőt, igyekeztem mindig keveset inni, hiszen a mellékhelyiséghez csak a maszkos folyosón keresztül lehetett eljutni. Titokban többször is megkértem a bátyámat, hogy kísérjen el - eleinte meg is tette, de aztán ráunt, így egyedül kellett megoldanom a vízügyeimet.

Kiráz a hideg most is, ha eszembe jut. De most már értem, hogy mit jelentenek azok a gondolatok, amiket korábban ehhez az emlékhez társítottam: ott és akkor a rántott hús, illetve a többiek beszélgetésének halk zümmögése jelentette az "együtt a család" érzését, a biztonságot. Az a fekete maszk pedig az egyedülléttől való félelmemet szimbolizálta.

Küzdöttem a kilókkal, mióta az eszemet tudom, és rettegtem a sötéttől, az egyedülléttől, egészen a különköltözésemig. Akkor azonban meg kellett oldanom ezt a fóbiámat, hiszen nem kérhettem meg felnőtt fejjel a bátyámat, hogy "Ugyan, költözz már hozzám, mert félek egyedül..." Szépen, fokozatosan, eleinte a televíziót hagytam el, majd az éjjeli kislámpa fényét egy mécses lángja váltotta fel, aztán később a vizualizáció segített, melyet egyik tanáromtól tanultam.

Most meg itt ez a falat rántott hús, ami egy pillanat alatt döbbent rá, hogy évtizedekig küzdöttem ezzel a "belső maszkkal." Persze az évek során a rántott hús íze csokoládés édességgé és házias ételekké formálódott át a tudatomban - melyeket jutalomként osztottam ki magamnak egy-egy stresszes, hosszú nap után. Évtizedekig reméltem biztonságot az ételtől, és halmoztam magamra tudattalanul a plusz kilókat, hogy megvédjem magam attól a maszktól.

Ettől a felismeréstől hirtelen megváltozik ennek a falatnak az íze, és egy könnycsepp gördül ki a szememből. Párom kérdő tekintetére válaszul csak annyit mondok, vasárnap hívjuk meg a családot egy közös ebédre. De társasozzunk is!

Hingyi Boglárka

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?