Gyerekkori félelmek - felnőttek lelkében

Ezek a félelmek sokszor egészen mélyen és megmagyarázhatatlanul gyökereznek bennünk. Ezért talán nem tűnik annyira bagatellnek, amikor ötéves unokaöcsénk rendszeresen hazakéredzkedett a nagymamától, holmi megfoghatatlan hasfájásra hivatkozva, főleg, amikor egy bizonyos szobában aludt... Nekem több évembe telt, mire megfejtettem, hogy Szinyei Merse Pál Lila ruhás nőjének reprodukciója miért is generál egy kisgyerekben szűnni nem akaró hasfájást.

A lányomnak egy másik érdekes fóbiája az általános iskolában öltött alakot. Katolikus iskola lévén, az étterem fő falán egy hatalmas faragott kereszt lógott, rajta a megfeszített Jézussal. Szegény lányom sokáig könyörgött, hogy ne kelljen bent ebédelnie, mire végre kinyögte, hogy végső soron az is elég, ha szólok a tanító néninek, hogy háttal ülhessen a keresztnek.

Ezek a számunkra talán nevetségesnek tűnő félelmek egy kisgyermek lelkében mély nyomot képesek hagyni. Most már nosztalgiázva és mosolyogva mesélek az egykori Lila ruhás nő fóbiás unokaöcsémről, de közben annak idején én sem feküdtem le anélkül, hogy be ne néztem volna az ágy alá. Minden sarokba valami félelmetes alakot képzeltem, és hátra sem mertem nézni, úgy menekültem be a vécéről, nehogy utolérjen a fejszés gyilkos. Aki persze akkor még csak a képzeletemben létezett. De akkor, kisgyermekként, mindezt komoly lelki traumaként éltem meg. És persze minden éjjel égnie kellett a kisvillanynak.

Ezekkel a gyermekkori félelmekkel az a legnagyobb probléma, hogy nincs feloldásuk. Nem mered elmondani a szüleidnek, vagy, ami még rosszabb, meg sem tudod fogalmazni, mitől félsz. És hordozod magadban, éjjel-nappal. Sokszor csak felnőttkorodban áll össze benned, hogy mi is volt a pontos ok. És szerencsés esetben kineveted magad. Vagy messzire elkerülöd a gombostűket...

Nyitókép: iStockphoto