3 helyzet, amikor valójában a félelem irányít!

Na, de ezt is túlzásba lehet vinni: például amikor elkezdesz annyira rettegni a konfrontáció okozta kapcsolati feszültségtől, hogy elhallgatod minden problémádat. És ez bizony hosszú távon megbosszulja önmagát!

Ne félj kritizálni!

Szép dolog, hogy nem jársz a nyakára mindenért. És persze az is jó, ha megérted, hogy a másiknak fáj, ha az orra alá dörgölöd a hibáit, de néha bizony elkerülhetetlen, hogy picit (!!!) megbántsuk a másikat.

Mindkettőtöknek meg kell értenetek, hogy az első rózsaszín/lila (kinek mi) köd felszállta után az összecsiszolódás folyamata igenis súrlódásokkal jár. Az, hogy néha konfliktus van köztetek, nem azt jelenti, hogy rosszul választottatok. Sem benne, sem benned nincs hiba, hanem egyszerűen ez a dolgok menete. De ha egy mód van rá, ne értelmetlen szócsaták és porcelándobálás keretében "csiszolódjatok össze", hanem kulturáltan fogalmazzatok meg - lehetőleg építő jellegű - kritikát a másik viselkedéséről! És az sem árt, ha meghallgatjátok (és meghalljátok) a másik álláspontját.

Ez mindkettőtök érdeke, hiszen a kapcsolat jövőjét szolgálja. Nem szabad elakadni, és teret engedni azoknak a félelmeknek, hogy ezzel megbántanád, és ezért inkább nem mondasz semmit. A problémát meg kell oldani, és ennek az a módja, hogy a pillanatnyi "látszatharmóniát" feladjátok egy őszintébb, jobb, élhetőbb helyzet létrehozása érdekében.

Ne félj panaszkodni!

Érthető, hogy egy feszült munkanap után hazaérve félsz, hogy elrontanád a párod jó hangulatát azzal, hogy végigpanaszkodod az estét a bunkó főnöködről/kollégádról/alvállalkozódról/ügyfeledről. Ezért inkább szóba sem hozod, hogy mi volt bent az irodában.

Akkor mi a jó megoldás? Hazaérve ülj le, és jelentsd be, hogy panaszperceket fogsz tartani! Jöjjön ki, aminek ki kell jönnie, és utána lehet beszélni a közös romantikus vacsiról. Mondjuk, ehhez nem árt egy olyan társ, aki türelmesen végighallgat, és megértően sajnál - és nem kioktat, vagy látványos szemforgatásokkal kommentálja azt, ami éppen számodra fontos.

Ne félj nemet mondani anyunak!

Mert bizony nem csak az tudja elrontani a kapcsolatot, ha félünk a saját párunkkal konfrontálódni. Hanem az is, ha mindenki mással. Teszem azt, a saját szüleinkkel.

De vannak kevésbé jó esetek is, ahol hiába a külön lakás, hiába az önálló életvitel, ennek ellenére igenis még szoros a gyeplő... Ez pedig nagyon sok feszültséget okozhat egy kapcsolatban. Pedig el kell döntenünk, hogy mitől félünk jobban:

• Attól, hogy megbántjuk anyut és aput - akiknek oly' sok mindent köszönhetünk?
• Vagy a párunkat bántjuk meg azzal, hogy túl gyakran áldozzuk be a közös terveinket, igényeinket a családi összetartás oltárán?

Ha új családot alapítottunk - és ehhez nem kell gyerek, elég egy pár is - akkor az is család, és az is fontos. Ha a régi családunk összetartását tartjuk szem előtt, akkor bizony az új szét fog esni!

De a szülőket behelyettesíthetjük akár régi cimborákkal vagy munkahelyi kötelezettségekkel is. A jó hír, hogy ezeknél a helyzeteknél sosem "mindent vagy semmit" típusú döntéseket kell hozni, hanem csak arányokon kell változtatni. A lényeg, hogy ne az alapján hozzuk meg a döntést, hogy melyik oldal haragjától (esetleg megsértődésétől) félünk jobban, hanem az alapján, hogy mi mit tartunk helyesnek. Ehhez pedig első lépésként őszintén meg kell osztanunk félelmeinket minden érintettel.

Próbáljunk meg kicsit nem félni, és nagyobb bizalommal lenni a társunk és a kettőnk kapcsolata iránt! Akkor túl fogunk tudni lépni ezeken a helyzeteken, és az aktuális pozitívabb végkifejlet mellett valódi mély megerősödést is kap a kapcsolatunk.

Nyitókép: iStockphoto