Azért nincs párom, mert nem vagyok normális?

Akkor még nagyon rosszul esett az a kijelentés. Komolyan vettem, sokáig gondolkoztam azon az egyetlenegy mondaton. Szétszedtem darabokra, elemeztem minden betűt, mélyen a lelkembe néztem, és döntöttem: nem vagyok normális. De ki az? Melyikünk nem cipel terhet a múltból? Kinek nem tört már össze a szíve?

Ki az, aki nem gondolkozott már el azon, hogy ennyi volt, elég, kilépek ebből a kapcsolatból, ebből az életből, ebből az egyre inkább fojtogató szabályrendszerből? Ki az, aki nem visel heget a lelkén? Akin soha senki nem sétált át, nem hagyott nyomot maga után. Mindannyian defektesek vagyunk és normálisak is.

"A nők olyanok, mint a parkolók: a normális foglalt, a többi vagy fizetős, vagy nyomorék."
Neten olvastam ezt a "bölcs" gondolatot. Rengeteg kérdés merült fel a fejemben. Ki írhatta? Milyen érzelmi állapotban írta meg ezt? Mire akart ezzel célozni a költő? Miért osztja meg ennyi pasi? Vajon ők valóban így gondolnak ránk, nőnemű embertársaikra? Tényleg egy kicseszett parkolóhoz mernek minket hasonlítani? És akkor itt jön a nagy csavar: ha mi, nők, parkolóház vagyunk, akkor ti, pasik, mik is vagytok pontosan?

Mielőtt bárki is azt hinné, hogy egy uszító írást akarok kiadni a kezeim közül, gyorsan le kell szögeznem: manapság nehéz embernek lenni - legyél akár férfi, vagy nő. Nehéz létezni olyan kemény és negatív gondolatok között, melyekkel napi szinten találkozunk a közösségi hálón. Mindenhol olyan képekkel szembesülünk, melyek keményen mellbe vágnak. Hiszen nem lehetsz jó, ha nem vagy 50 kiló, nem vagy szőke, nincsenek hatalmas melleid - amelyért persze MINDEN férfi döglik.

Miután sikerült feldolgoznom ezt az esetet, soha többé nem hagytam magam befolyásolni az ilyen kijelentésektől. Sokat építkeztem abból az egy mondatból. Hiszem, hogy nem akart bántani vele, és nem valószínű, hogy gondolt arra, hogy hány álmatlan éjszakán át marcangoltam magam, amiért kilógok a sorból - hiszen szingli vagyok. Apukám viszont mindig azt mondogatta - és eszerint is nevelt fel minket: sose állj be a sorba! Így tettem hát.

Vállalom, hogy sokszor vagyok néma - amit büntetésként használok. Sokszor vonulok el, nehezen nyílok meg, és rögeszmésen kapaszkodok a saját hitembe és véleményembe. De hogy azért lennék szingli, mert nem vagyok normális? Inkább azért vagyok normális, mert szingli vagyok.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock