Rájöttem a nagymamám legféltettebb titkára...

A lányok nyakában ott lihegtek az ősök, még egy csókolózáshoz is bujkálni kellett. Aztán férjhez mentek, és jó eséllyel ugyanazzal a fickóval szexeltek életük végéig.
- Hát, nem tudom - válaszol.
Kétkedő a hangja, ez felkelti a kíváncsiságomat. Fürkészve nézem az arcát, miközben üvegekbe tölti a kézzel átpasszírozott ribizli levet.
- Miért? Nem voltak olyan szabadok a fiatalok, mint most.
- Lehet, mégis egyszerűbb volt minden. Néha sajnállak benneteket, drágám. Nincs könnyű dolgotok.
- Mire gondolsz?
Megtörli a kezét egy konyharuhába, és nehézkesen leül.
- Akkoriban a fekete fekete volt, a fehér meg fehér - mondja jókedvűen.
- Jaj... Ne gyere már a hasonlataiddal. Konkrétumot mondj!
- Például, nem kellett ennyit bűvészkednem, mint neked, ha elindultam otthonról. Kivasaltam a ruhámat, megfésülködtem, befontam a hajam. A saját szempillám volt rajtam, nem ilyen seprűféle, amit manapság hordtok.
- Most ez a divat.
- Értem én, kislányom, nincs is ezzel baj. Te kérdezted.
- Jól van, na. Mondd tovább!
- Nem kellett aggódnom, elfogad-e a legény olyannak, amilyen vagyok. Látott százszor - és nemcsak a templomban, szépen kiöltözve, hanem másképp is. Ócska ruhában, mikor hazafelé hajtottam apám teheneit. Verítékes hajjal, nekivörösödve, mikor kaszáltam a mezőn.

Hazudni sem volt ilyen könnyű. Egymás közelében éltünk, hamar kiderült, ki az, akinek csak a szája jár, és ki az, aki komoly. De minek beszélni ennyit... Más világ volt. Az emberek tisztábbak voltak és őszintébbek. Ledőlök egy kicsit, elálmosodtam. Nagyon meleg van, mintha még a szívem is lassabban verne tőle...

Elnyúlik a konyhai heverőn, a szeme lecsukódik. Nem aggódom, mindig így csinálja. Indulnom kéne, de nem akarok menni, folytatnám, amit elkezdtünk. Olyan varázslatos, mikor a fiatalkoráról beszél...
- Mikor megláttad nagyapát, rögtön tudtad, hogy ő lesz a férjed?
- Nagyapát? - ismétli. Nevetnem kell, mert gyakorlatilag már félálomban beszél. - A szerelmem bölcs és erős férfi volt. Örökre megőrzöm a szívemben. Ha meghalok, a hajtincsét tedd a koporsómba! Ott van a kredencben.
- Csodás, hogy így szerettétek egymást egy életen át. Hallod? Nagyi! Alszol?

Nem mozdul. Néhány másodperc múlva halk horkolása veri fel a csendet. Megsimogatom az arcát, indulni készülök. Csaknem kifordulok az ajtón, mikor eszembe jut a hajtincs. Nagyapa húsz éve meghalt, a nagyi nyilván azóta őrizgeti, ez olyan romantikus! Miért ne nézhetném meg?

Halkan kinyitom a kredenc ajtaját. Gyönyörű, hímzett zsebkendőt találok, csomóba kötve. Meghatottan kibontom, csakhogy beledermedek a mozdulatba: a tenyerembe hulló tincs erős és barna. A nagypapa szőke volt. "Szőke!" - kiáltom magamban döbbenten.

Gyorsan, mintha égetne, visszateszek mindent a helyére. A nagyi felé nézek, de ő még mindig ernyedt arccal horkol, én pedig elszégyellem magam. A titok, amit a ráncai mögött őriz, csak az övé - nincs jogom sem kutatni, sem felelősségre vonni érte.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock