Elégetem a múltunk, hogy hamvaiból születhessünk újjá...

Őriztem a tüzet, amit együtt gyújtottunk. Vigyáztam, hogy legyen mindig száraz tüzelő, amivel táplálhatom a lángot. Odafigyeltem, hogy mindig meleg legyen, hátha megázva, átfázva betoppansz egy szép napon, és oda szeretnél ülni melegedni a kályha mellé, a kedvenc foteledbe. Sokáig üres maradt a helyed, nem engedtem oda senkit - még a lomokat is direkt ott tartottam, nehogy valaki kinézze magának, és azt higgye, az övé lehet.

Szerelmemmel őrzöm a meleget, nehogy kihűljön a kályha, nehogy kialudjon benne a tűz. Táplálom, etetem, életben tartom. Hogy még meddig akarom ezt? Csak addig, amíg ver a szívem, amíg nem szűnök meg örökre lélegezni. A hely a tiéd, az örökkévalóságig neked adtam, másé nem lehet, és nem is lesz már többé. Én pedig már csak azért sem halhatok bele a bánatba, nem vihet sírba a hiányod, hiszen akkor nem lenne, aki rakjon a tűzre...

Ezért inkább életben maradok, mert szeretem az életet, és mert élnem kell ahhoz, hogy a rajtad kívüli világot is megismerhessem - és rájöjjek, hogy nélküled, utánad is van öröm. De a szerelem már nem látogat meg, annak talán örökre vége - nem engedhetem be többé a házamba, hiszen nincs is hova leültetnem. Úgy érzem, hűtlen lennék, ha tennék egy lépést előre, ha továbblapoznék, olyan könnyedén és lazán, ahogyan te tetted.

Pedig azt kell tennem. Előre kell szegezni a tekintetemet, le kell törni a visszapillantó tükröt, hogy még véletlenül se nézzek bele, nehogy meglássalak benne. Mert lassan elfogy a félretett tüzelő, lassan kialszik a láng. Előbb-utóbb ki fog hűlni az otthon melegét biztosító kályha, és a helyed sem lehet örökre csak a tiéd - át kell adnom másnak.

Az utolsó pár vödör fát arra szánom, hogy ráteszek minden éghetőt, ami tőled van, amit itt hagytál - minden közös emléket. És meggyújtom, hadd legyünk mi így, együtt a lángok martaléka. Váljunk eggyé a tűzben, égjünk hamuvá, haljunk bele mindketten, hogy utána a hamvakból külön-külön újjászülethessünk, mint a főnixmadár.

Én pedig újjászületésem megünnepelvén iszok egy pohárral az egészségemre, majd elpakolom a lomokat a foteledből. Végre rendet rakok: letakarítom róla a pókhálókat, kitisztítom a kárpitját, és szabaddá teszem annak, aki szeretne benne megpihenni. Aki ha elég kényelmesnek érzi, akkor akár sokáig is maradhat...

Már nincs hideg a házban, pedig nincs benne a szerelmed, szenvedélyed lángja. Más van már helyetted - akinek ugyan szintén nincs szerelem a szívében, de érdemesnek tart arra, hogy együtt maradjon velem, és elkísérjen akár egy életen át.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock