Amikor nem tudsz ellenállni az exednek...

A felhők fellett száz méterrel vagyok. Ő meg felettem, majdnem minden éjjel. Tökéletes - volt. Úgy három hétig, amíg közbe nem szólt a múlt. Mert valaminek mindig történnie kell. Úgy kezdődött, hogy jött egy e-mail Krisztiántól. Amikor a nevét megláttam, tudtam, hogy eddig tartott a rózsaszín felhő. Ha ő megjelenik, annak sosem lesz jó vége.

- "Rád gondoltam!"

Mindig ennyit írt csak, mert Republicnak ezt a számát énekelte, amikor először hallottam játszani. 25 voltam, és az utolsó dal után egymásnak estünk. Ő még csak 22 volt. Olyan hangja volt, hogy már miközben énekelt, tudtam, hogy van benne valami, ami elvarázsol. Ugye, létezik ilyen? Hogy kicsit beleszeretsz valakibe, anélkül, hogy bármit is tudnál róla?

Olyan mesés volt minden, mintha nem is létezett volna olyankor a valóság. A vele töltött idők valahogy mindig zárójelbe kerültek: mert fontos, ami ott van, de nem az a lényeg. De a találkozások után minden ugyanúgy folytatódott, mintha meg sem történt volna.

De aztán szerelmet vallott, én meg véletlenül kinevettem. Akkor a fülembe suttogta, hogy "Neked nem jelent semmit az, amit érzek. Lehet, hogy hallod, de nem biztos, hogy érted..." Ez történt az első évben. Aztán következett még kettő viharos.

Amikor búcsúztunk, sosem köszöntünk el. Nem mondtuk, hogy "Szia!", és nem kérdeztük, hogy "Mikor látlak újra?" Egyszerűen eltűntünk egy időre. Hetekre vagy hónapokra - mások mellett keresve a boldogságot. De végül mindig visszataláltunk.

De megint jött az e-mail. Nem válaszoltam. Boldog voltam. Szerelmes voltam. Három napra rá összefutottunk a Corvinon. Ment koncertezni, azt mondta: van pár jó új száma, meghallgatom?

Nem kérdezte, hogy miért nem írtam vissza. Huba ügyelt. Igent mondtam. Mert megláttam, és nem tudtam nemet mondani. Végülis barátok voltunk. Én kurva...

Jobban mondva, leginkább oda vágytam. Mert hát persze egy órát csókolóztunk a bárpultnál a koncertje után. Több nem történt. Ezalatt Huba háromszor hívott. Megírtam neki, hogy:

- "Bocsi, összefutottam egy régi ismerőssel, és le voltam halkítva."

- "Aggódtam..."

- "Ne haragudj!"

- "Rád nem tudnék! *szívecske*"

Görcsbe szorult a gyomrom. "De tudnál." Felálltam, és eljöttem. Nem mondtam, hogy szia. De azt sem, hogy soha többet nem akarlak látni. Nem voltam rá képes, pedig boldog voltam. Szerelmes voltam. Beleléptem egy pocsolyába, hogy ne lássam visszatükröződni benne az elkenődött szájfény nyomát. Azt mondták, csókálló. Bár ha a szívem sem bírta ki, hogy bírta volna a rúzsom?!

Ordítanék.

Boldogság, bazdmeg! Te nem is létezel.

Én hülye.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock