Megint nem sikerült teherbe esnem...

Mintha valami külső erő mozgatna: a hasamra teszem a kezem, és megsimogatom - tudattalanul, mégis a világ legtermészetesebb mozdulatával. Ha ő most bent van, akkor az azt jelenti: igen, anya leszek. ANYA.

A néma csendet pár könnycsepp követi. Nem tudok dönteni, hogy minek jött el az ideje: a mosolynak vagy a könnyeknek. De képtelen vagyok ezen hosszasan elmélkedni, a gondolatok összefüggéstelenül cikáznak a fejemben. A boldogság és a félelem durva elegye hasít belém, de szinte azonnal nyugalomra intem önmagam. Nem szabad idegeskednem. Most nem. És az aggodalom, mint valami nyári zápor, gyorsan megszűnik. Újra felszabadultan, csak és kizárólag rajta járnak a gondolataim.

Az arcára, a kezére, a kis lábacskájára gondolok. A kicsi ujjaira, a talpacskáira. A sok elképzelt simogatásnak, puszilgatásnak köszönhetően már ismerem a teste minden apró részletét. Látom magam előtt a szeretetet kérő és viszonzó tekintetét. Érzem az első érintését, az első ölelését. Hallom az első sírást, az első kacajt, az együtt töltött pillanatok nevetésének hangjait. Érzem, hogy félteni és óvni fogom, elhalmozom szeretettel.

Rám fog hasonlítani? Vagy inkább az apukájára? De mindegy, ez most nem fontos. Hisz az újabb pocisimogatás további sztorikat keltett életre a fejemben: már felragasztottam az első sebtapaszt is arra a sebre, amit bicózás közben szerzett... Ám ekkor a pillanatnyi boldogság helyét kétkedés vette át: és tudni fogom, hogy miért sír? És fogok tudni vigyázni rá? Tényleg képes leszek erre? Biztosan most van itt az a bizonyos pillanat?Minden rendben lesz? Jól döntünk? Vagy még várni kellene? De mire is kell várnunk? Kételkedem, tehát akkor nincs rendben valami? Valami mást kellene éreznem? Vagy ez mind normális? Az ezernyi kérdést követően újra kezd szétáradni bennem a nyugalom. Tudom, hogy minden rendben lesz. Hisz minden adott - testben és lélekben is készen állunk. Hisz régóta erre vártunk már, ezt szerettük volna.

Készen állunk, hogy megvalósítsuk ezt a nagyon hétköznapinak tűnő, de számunkra felfoghatatlanul csodás tervet, hogy életet adjunk. A kapujában állunk az ezzel járó elköteleződésnek, a családalapítás összes ezzel járó következményével együtt. Szóval, minden rendben lesz.

Újra az órámra pillantok, majd a szekrényre. A teszten csak egy csík szerepel. Talán mégsem jött még el a pillanat. Még türelmesen várnunk kell tovább.

B. Barbi novellája

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock