Kerüld meg az előítéleteket, és fordítsd őket a hasznodra!

A lázadásom okát az adta, hogy nem bírtam megbarátkozni az előítéletek létezésével - vagyis azzal, hogyha nem öltönyben megyek, akkor én egy neveletlen senki vagyok. Pont. Éppen ezért én voltam az egyetlen diák, aki melegítőben ment színházba.

De nem csak gyerek fejjel követtem el hasonlót: volt olyan, hogy tetovált kopaszként egy atlétában jelentem meg egy állásinterjún. Annak ellenére, hogy a hétköznapokban előszeretettel hordtam öltönyöket és zakókat. Mondanom sem kell, nem arattam nagy sikert.

Egyfajta kamaszos daccal rá akartam ébreszteni az embereket, hogy érdemes időt fordítani a másik megismerésére. Hiszen akár a szöges ellentétét is találhatja a felszín alatt, mint amire a külseje alapján számított. És ehhez megvolt minden eszközöm: könnyedén váltogatni tudtam a kopasz, nyakig tetovált pasit és az öltönyös, tetőtől talpig makulátlan, kimért biztosítási ügynököt - mindig aszerint, hogy melyik arcom fog nagyobb ellenállást kiváltani az adott közegből.

Aztán szépen elkezdtem kiharcolni, hogy a rossz első benyomás ellenére is adjanak nekem esélyt a bizonyításra. Ez volt az én kis személyes háborúm a felületes gondolkodás ellen. Csak ahogy teltek az évek, kénytelen voltam rádöbbenni, hogy az előítéleteknek megvan a helye a társadalmi együttműködés során.

Az első benyomás szerves része!

A világ piszkosul felgyorsult, és tele van lehetőségekkel. Az embereknek pedig mostazonnalderögtön, vagy még hamarabb kell döntéseket hozniuk: arról, hogy kiket engednek be az életükbe. Például arról, hogy kit alkalmaznak egy munkahelyen, vagy, hogy kire bízzák az életük fontos részeinek menedzselést.

És gondolj csak bele: mi ösztönöz arra, hogy valakit jobban meg akarj ismerni, esetleg munkakapcsolatba kezdj valakivel? Hacsak éppen nem egy barátod ajánlotta, akkor bizony az első benyomás. Mert valami alapján szűrnöd kell, és nem áldozhatsz végtelen mennyiségű időt mindenki tüzetes megismerésére! Mert ha így teszel, akkor mire megtalálod a megfelelő embert, talán már le is csúsztál a gyorsan jött lehetőségről - ami miatt szükséged lett volna rá.

De pont ezért nem panaszkodhatsz, ha egy szál semmiben jelensz meg egy interjún, és aztán nem te kapod meg a vágyott állást - hiába te vagy a legtehetségesebb. Hiszen ha tisztában vagy azzal, hogy mit sugárzol a megjelenéseddel, akkor egészen hatékonyan irányíthatod a helyzeteket.

Tehát nem azt mondom, hogy mondj le minden olyan dologról, amitől egyedinek érzed a külsőd. Csak fogadd el, hogy bármilyen extrém is a személyiséged, képesnek kell lenned a körülményekhez igazítani magadat, és kordában tartani a lehetséges történéseket. Mert ha nem tudod eladni magad, szart sem ér a tehetséged. ;)

Nyitókép: Shutterstock