Az ünnepek fejben tartása az asszony "dolga"?

Amíg udvarolt, hetente kaptam tőle virágot, és soha semmit nem felejtett el: születésnap, névnap, évforduló, Valentin-nap... (Még a végén kiderül, hogy egy esőemberhez mentem hozzá? Áh, nem, elárulom: a szülei születési dátumáról halványlila fogalma sincs, de komolyan.) Aztán persze teltek az évek, és a virágbolt is bezárt. Ja, nem, csak elköltözött egy másik városba. Na, jó: valójában elmaradoztak a csokrok, ennyi.

Egy idő után már én leptem meg őt: tematikus házassági évfordulóinkra mindig kitaláltam neki valami "egyedi" dolgot (pfff), együtt ettünk valahol, és kapott tőlem egy hasznos és/vagy szép ajándékot. Általában értékelte a törekvéseimet...

A Valentin-napok is "rám hárultak" nagyjából, de nem bántam, én ugyanis ünnepmániás vagyok, ebben élem ki magam (azóta már egy fiúgyermek is áldozatául esett ennek a kényszeremnek). Egyik évben gondoltam egyet, és megleptem a férjemet egy vacsival, és vettem neki egy szál virágot, mert gondoltam, az olyan szokatlan.

Hazaérkezve rögtön éreztem, hogy fogalma sincs, milyen nap van. Riadtan nézte a vázából kacsintgató virágot: "Kitől kaptad ezt a rózsát?" "Hát, a barátnőmtől" - vágtam rá, akkor már kuncogva. "Juj, elfelejtettem a névnapodat? Ja, nem, akkor anyák napja van? Jajj, Mucika, ne haragudj!" Miután nevetésbe torkollott az egész, bevallottam neki, hogy Valentin-nap van. Ennek ellenére ő lelkiismeret-furdalás nélkül belapátolta a kaját.

Nyitókép: Shutterstock