Én már nem vágyom mindent elsöprő szerelemre

Emlékeztek még a Szex és New Yorkból Carrie vallomására? "Én egy olyan ember vagyok, aki a szerelmet keresi. Az igaz szerelmet. A nevetséges, helytelen, felemésztő, a nem-tudok-nélküled-élni szerelmet." Innen üzenem neki: én már egyszer megtaláltam, átéltem, és azt kívánom, rémálmomban se jöjjön vissza!

Carrie nyűgösködése a bizonyíték rá, hogy ezt a szerelem ügyet kicsit túlpörögjük. Miért vágyik a nők sikeres, fürtös és kicsit lóarcú példaképe a "nevetséges, helytelen, felemésztő" szerelemre? Höh. Carrie! Inkább élvezd a partikat és a gondűző vásárlást, és ne dédelgess felesleges érzéseket! Lássa be végre a világ, hogy az "őrült szerelem" valójában egy hatalmas félreértés!

Forrás: Shutterstock

Bizonyítékként íme az én történetem. A románc - nem kis közhellyel - egy buliban kezdődött. Másik szereplőjét nevezzük Bélának. Egy józan elbeszélő ezt írná: rögtön megtetszettünk egymásnak. Aki azonban a Carrie-féle "nem-tudok-nélküled-élni" baromságon nevelkedett, biztos felturbózná a pillanatot: egymás szemébe néztünk, kezet fogtunk, és mindketten éreztük az őrült vonzódást. Blöh.

Lássuk be: sok múlik azon, ki hogyan akarja látni az eseményeket! Nekem akkor volt kapcsolatom, úgyhogy még fellobbanás előtt bedugtam ezt a "találkozás szikrát" egy lavór jeges vízbe. Amikor Béla pár nap múlva felkutatott a neten, a kapcsolatomra hivatkozva visszautasítottam a találkozást. A dolognak itt kellene véget érnie - de nagyon nem így történt.

Helytelen - pipa.

Béla nem szívódott fel, hanem üzenetek, ajándékok és meglepetésszerű felbukkanások formájában befurakodott az életembe. Mindig rejtélyes, nehezen - vagy sokféleképpen - értelmezhető levelekben beszélt szenvedélyéről meg arról, hogy csak engem akar. Nem hagyta nyugodni a gondolataimat, beférkőzött a fantáziámba, de végig elérhetetlen maradt. Ez volt a titka. Meg az, hogy tudta: ha sokáig fújják a parazsat, abból egyszer tűz lesz. Lett is. Kétségbeesve vettem észre, hogy szerelmes vagyok Bélába.

Felemésztő - pipa.

Ez az érzés olyan volt, mint egy örvény. Elnyelte a nyugalmamat, az önismeretemet és az akkori kapcsolatomat is. Hiába kongattam a vészharangot, hogy "baj van velünk, baj van velem!", a régi kedvesem nem kezelte helyén a bajt. Újra és újra megpróbáltam szembe nézni az érzéseimmel és kitalálni, hogyan tovább, de Béla csiki-csuki játéka mellett nehéz volt: hol a szerelméről biztosított, hol pedig felszívódott.

Forrás: Shutterstock

Nevetséges - pipa.

Akkoriban még nem tudtam, hogy Béla viselkedése egy másoknál is létező jelenség és "tengeralattjárózás"-nak hívják. Csak azt tudtam, hogy fel kell számolnom a régi életemet. Sokáig tartott, míg végre leesett: Béla valójában nem akar tőlem semmit. Egy ideig reméltem, hogy nem hazudik. Aztán már tudtam, hogy de. Mégis hittem neki. Mert hinni akartam, mert szerelmes voltam, őrült, nevetséges módon...

Azóta évek teltek el, és az idő nekem is segített. Az érzések ejtette sebek hegesedni kezdtek, majd teljesen begyógyultak. Ami megmaradt, az az emlék: az álmatlan éjszakák és a pusztító, értelmetlen szenvedély emléke. Ha visszagondolok az életemre, a Bélával való találkozás az egyetlen fordulat, ami bár soha ne történt volna meg. Nem adott annyi boldogságot és bölcsességet, mint amennyi veszteséget okozott.

Azóta tudom, hogy ezzel az "őrült szerelem" dologgal óvatosnak kell lenni. Ha az ember elveszíti józanságát, kész a baj! Sokkal jobban értékelem a csendesebben, de hosszabban lobogó érzéseket, amik valóban átmelengetik az ember lelkét. Ahol nem ígérgetik, hanem pakolják azokat a hasábokat, hogy sose aludjon ki a tűz. Ami nem helytelen, hanem nagyon is helyére teszi a dolgokat, ami nem felemészt, hanem épít, és sosem, egy pillanatig sem válik nevetségessé.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek