Az egyedülálló anyák tiszteletet érdemelnek!

"Egyáltalán, miért vállalta? Tudhatta volna, hogy ez lesz. De ha már vállalta, miért nem foglalkozik eleget a gyerekével? Attól, mert a gyerekével foglalkozik, törődhetne magával is."

Minden egyedülálló anyának van legalább egy olyan "jótét lélek" a környezetében, aki az orra alá dörgöli a fenti mondatokat. Sőt, akár folytathatom is a felsorolást: "Kereshetne már maga mellé végre valakit. A gyereknek mégiscsak szüksége lenne az apára." És/vagy: "A pasizásra bezzeg van ideje. Mindenkivel összejár. Nem volt elég egyszer befürödni?"

Én premier plánból néztem végig, milyen nehéz egyedül nevelni egy gyereket. Nálam jobban talán már csak édesanyám érzi ezt át jobban. Mert azért valljuk be: a gyereknevelés egyébként sem leányálom. És ha még ráadásként apuka nélkül kell felnevelned egy makacs, önfejű, kicsapongó, kamasz fiúgyereket - aki felnőttként is képes néha fejjel menni a falnak -, akkor bizony fel kell kötni a nadrágot!

Forrás: Shutterstock

Szóval én elég hamar szembesültem azzal, hogy bizony nem könnyű az egyedülálló anyukák élete. Éppen ezért igazán ledöbbent az a hozzáállás, amit velük szemben tanúsít a nagy átlag. (Főleg így felnőtt fejjel, a burokból kibújva, úgy, hogy más hasonló helyzetben lévő anyukákat is ismerek.)

Mert már az is elég kemény, hogy anya munka mellett mos, főz, takarít. Ahogy az is, hogy ovi vagy suli után feltakarítja a kisebb-nagyobb lurkók világháborút megszégyenítő hadjáratainak maradványait. De azért szerintem az már meghaladja egy átlagember kapacitását, amit egy egyedülálló anyának ezen felül is el kell végeznie: szenet lapátol, fest, csempéz, kertet rendez, megszereli a csöpögő csapot - mindeközben persze felügyeli aprócska gyermeke életvitelét.

És mindezt támasz, segítség és szövetséges nélkül. Teljesen egyedül.

Forrás: Shutterstock

Éppen ezért a szavam is elakad, amikor egy ilyen nő felett ítélkeznek felszínes indokok alapján. Mert nagyon könnyű a távolból ítélkezni, osztani az észt, hogy a másiknak hogyan kellene élnie. Ez olyan, mint az autóvezetés: mindig az az okosabb, aki épp nem ül a kormány mögött. És igen, lehet, hogy csinálhatna ezt-azt másképp, esetleg jobban vagy körültekintőbben. De amikor valaki épp nyakig benne van egy nehéz helyzetben, akkor nem mindig képes csak úgy, hipp-hopp felülemelkedni, és hideg racionalitással szemlélni a dolgokat.

Arról nem is beszélve, hogy sok ember még akkor is nehezen áll meg a saját lábán, ha csak annyi a feladata, hogy önmagát életben tartsa. Ezzel szemben ezeknek a nőknek még egy érzelemtől és hormonoktól bármikor robbanásra kész gyermek sorsát is egyengetniük kell. Ez pedig egyedül rohadt nehéz tud lenni.

Mielőtt ítélkeznél az egyedülálló anyukák felett, gondolj bele, hogy te hogyan éreznéd magad az ő helyzetében! Mennyire tudnál hulla fáradtan, támasz nélkül mindig higgadtan és bölcsen dönteni, és lehúzni magadról még egy bőrt? És ha megkaptad a választ, akkor a bíráskodás helyett inkább segíts! Mert ha valakik, ők biztosan szívesen fogadják a segítséget. De ha erre nincs kapacitásod, akkor egyszerűen csak bánj velük több tisztelettel!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?