Valaha én is karcsú bombázó voltam...

Az ember életében mindig van egy biztos pont: ha reggel belenézel a tükörbe, tuti, hogy TE nézel vissza saját magadra - a vámpíroktól itt kérek elnézést!

És ez általában meg is határozza az aznapi hangulatodat. Ha egy táskás szemű, sápadt, gyűrött énnel találod magad szemben, jó esetben négy réteg vakolattal és egy szitakötő napszemüveggel megoldod. Rosszabb esetben - már, ha megteheted - visszafekszel, és a fejedre húzod a takarót, hátha később jobb lesz. Ami persze hiú ábránd.

Ahogy a szem a lélek tükre, a test az életünké. Talán furcsán hangzik, de így az egész össze is függ. Ha az életed nincs rendben, az mindig megmutatkozik a külsődön is. És sokszor már nem tudod, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás.

Forrás: Shutterstock

Az ember - főleg ha nőnemű - tinikora végén, húszas évei elején még enyhe gőggel tekint a harminc pluszos, Willendorfi Vénuszt megszégyenítő testalkatú "vénasszonyokra", és magában fölényesen mosolyog, hogy "Menj má', nekem tutira nem lesz ekkora seggem két gyerek után se!" Optimális esetben, ha az adottságai és az akarata szépen találkozik, akkor van is rá esély, hogy így lesz.

De mi van akkor, ha az adottság vagy az akarat hiányzik, avagy mindkettő?

Sőt, továbbmegyek: mi van azokkal a hölgyekkel, akiket a sors azzal "ver", hogy fokozatosan rakódnak rájuk a kilók, és egyszer csak azt veszik észre, hogy az egykori 53 kilós énjük kissé kipárnázta önmagát, és 80 kilónál sem áll meg a mérleg? Némi vigaszt csak az nyújt, hogy közben esetleg 3-4 gyermekkel gazdagodott a család. Amiket nyilván nem a férj hordott ki. Bár ez a lényegen nem változtat. A tükör nem hazudik. Meg a lesajnáló tekintetek sem. Na, és a férj diszkrét utalásai sem a közeli fitnesztermek nyitvatartási idejére, miután sóhajtozva nézegeti a 20 éve készült nyaralási fotót...

Szögezzük le: nem mentegetni akarom a pluszkilókkal küzdő hölgyeket-anyákat, csak arra szeretném felhívni nőtársaim figyelmét - különös tekintettel az ifjú és karcsú prototípusokra -, hogy az idő mindenki felett eljár. Persze az is normális dolog, ha ebbe egy húszéves, tökéletes idomokkal megáldott, sugárzóan fiatal lány nem akar belegondolni! Én sem akartam annak idején. Nem érdemes úgy fiatalnak lenni, hogy közben arra gondolsz, milyen szar dolog megöregedni, és milyen ronda leszel. Hiszen ez nem törvényszerű. Egyre több a fiatalos, "jól szituált", karcsú nagyi!

Viszont ott az ellenpólus: a fáradt, megtört tekintetű, nem kevés túlsúllyal küzdő középkorúak, akik valószínűleg a szívük mélyén szintén vágynak arra, hogy ne egy zombi nézzen vissza rájuk a tükörből. Akik saját testük börtönében vergődnek. Akikre rosszabb esetben még az "igénytelen bélyeget" is rásütik.

Forrás: Shutterstock

Pedig honnan tudná bárki is, hogy mi vezetett el odáig, hogy most egykori önmaga másfélszeres tükörképével kell szembenéznie?

Honnan tudná bárki, hogy milyen lelki terhek nyomják, amik rá olyan hatással voltak, hogy azóta sem tud megszabadulni azoktól pluszkilóktól? Ahogy a lelki terhektől sem. Ördögi kör ez, ahonnan néha a legnagyobb akarattal sem lehet egykönnyen kijutni. Ehhez bizony sok minden kell, és ezek közül csak az egyik összetevő az akarat. Nem megyek messzire:

  • a nagy magyar valóságban nem minden családban tudja megoldani az édesanya azt, hogy egészséges élelmiszerhez jusson. Mert nincs rá anyagi keret.
  • ha nap közben már kidolgozta a lelkét, hogy legalább a gyerekek tudjanak valami tartalmasabbat enni, nem biztos, hogy még van kedve elmenni egy jót futni.

Tudom, ez is csak egy kifogás. Vagy talán mégsem? És közben - mélyen belül - ott zokog benne a húszéves, karcsú bombázó...

SHE

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?