A kialvatlan kismama és a kérdezősködés

"És átalussza már az éjszakát?", "Jó baba?", "Felkel még éjjel?" - az ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel engem a sírba lehet vinni.

Mert nehezen hihető számomra, hogy a szemem alatti karikák színe és nagysága alapján nem tudják a választ a fenti kérdésekre maguktól. Mit kell még idegesíteni is? A másik meg az, hogy ha válaszolok szépen, hogy "Nem, ő még minimum kétszer-háromszor felkel szopizni", azzal elindítom a "Tényleg szopik még?" lavinát is. Harmadrészt pedig én nem szeretek és nem is akarok panaszkodni, de ezek a témák valahogy mindig úgy állítanak be, mintha pont azt csinálnám...

Kiselőadást pedig nem szeretnék tartani senkinek arról, hogy az igenis normális, ha a baba felkel éjszaka. Ezer oka lehet: éhes, szomjas, fázik, melege van, száraz a levegő a lakásban, megijed valamitől - hogy a fogzás nevű mumust ne említsem.

Forrás: Shutterstock

Fentiek esetén mindegyik panaszra anya vagy apa (de eleinte többnyire szerintem anya) tud megnyugvást nyújtani a kisdednek. Van, akinek elég, ha a probléma forrásának kiiktatása után csak visszatesszük a kiságyába, van, akit az összebújás nyugtat meg, és van, akit a cicizés. De akár énekelhetünk is a babónak, a lényeg, hogy reagáljunk arra, hogy neki problémája van. Ha nem tesszük, lehet, hogy egy idő után abbahagyja a sírást, de nem azért teszi ezt, mert megnyugodott, hanem mert feladta a reményt...

Majd valahogy túléled...

És bizony néha ezerszer kell felkelni egy éjszaka. Hogy nálunk ilyenkor mi van? Hát az, hogy ekkor már reggel azt várom, hogy legyen végre este... Tudom, nem hangzik valami jól, de az első pár hónapban majdnem minden reggel így keltem. Azóta nagyon sokat javult a helyzet, de azért vannak még durva éjszakák - főként a fogzásnak köszönhetően. Ezek a napok nehezebbek mindenkinek.

Forrás: Shutterstock

Nekem, mert jóval hamarabb vesztem el a türelmemet, egy csomó olyan dolog miatt is rászólok a kislányomra, ami egy átlagos napon lazán belefér. Például, ha hangosabban beszélget, gagyog: mivel a nem alvástól a fejem is fáj, és így nehezebben viselem ezeket a hanghatásokat- a sírásról már nem is beszélve... Nehéz a kicsinek, mivel szegénykémre állandóan csak rászólok. Nehéz a páromnak, mert rá is az vonatkozik, ami a babára: amit máskor simán okénak tartok, azt ilyenkor nem.

És mit lehet az álmatlan éjszakák utáni nappalokon tenni?

Nekem mindig a szülésznőm egyik búcsúmondata visszhangzik a fejemben: "Vikikém, aludjon, amikor a gyerek alszik, mert egy nap csak 24 órából áll!" És milyen igaza volt! Ezeken a napokon tényleg ez a legjobb megoldás. Mert teát, kávét, kólát, stb. lehet fogyasztani, de az is csak egy ideig pörget. Esetleg lehet még a torna energetizáló hatásában bízni, de hogy őszinte legyek, nekem ilyenkor bevásárolni alig van energiám, nemhogy elmenni edzeni... De ha valaki kipróbálta már, akkor mindenképpen számoljon be a tapasztalatairól! (És egyéb túlélő technikák is jöhetnek!)

Én addig is igyekszem visszafogni magam, és nem az agyára menni a körülöttem élőknek...

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek