Könyörgöm, ne gondold túl!

Ülsz a csendben, nem szól a tévé, nem szűrődik be az autók zaja, talán a szél süvítése hallatszik csak be a félig nyitott ablakon.

Mégis, mintha egy koncerten állnál és tombolnál a hangfal előtt, úgy üvöltenek a fejedben a hangok. A meg nem válaszolt kérdések, a miértek és a szavak, amiket képtelen voltál kimondani, ordítanak bentről befelé, és te képtelen vagy figyelni arra, hogy valójában mi is történik körülötted. Mert az elméd csillapíthatatlanul jár-kel, mint egy alvajáró, aki éjjel is képtelen a nyugalomra.

Te is tudod milyen érzés ez? Amikor már utálni kezded magad, és hangosabban hallgatod a zenét, mint valaha, csak hogy végre meg tudd állítani a fejedben a mondatokat, amik csak úgy érkeznek maguktól, a semmiből. Úgy érzed, a fejed lassan egy esővíztől megtelt edény, és már várod, hogy mikor csordul túl és borul ki - veled együtt, véglegesen.

Néha a világ legrosszabb helye az elménkben van. Mert ott minden megtörténhet. Újragondolod a le nem zajlott párbeszédeket, a fel nem tett kérdéseket. Titkos reményként kínoznak az el nem suttogott "szeretlekek".

Ahogy a rettegéseidet felnagyítod, a félelmek elhatalmasodnak rajtad. De elfelejted a legfontosabbat: ami ott zajlik, az nem is létezik a valóságban! Elmerülsz a saját problémáidban, az önsajnálatban, a kilátástalanságban. És az egyik legnagyobb hibád, hogy azt hiszed, gondolatolvasó vagy.

Mert valld be őszintén: hányszor fordult már meg a fejedben, hogy a másik, aki elhagyott, átvert, megbántott, fájdalmat okozott neked, vajon miért tette? Mit gondol, és miért gondolja úgy? Komolyan nem érzed egy kicsit sem nevetségesnek folyton megválaszolhatatlan kérdésekre keresni a választ?

Forrás: iStockphoto/fizkes

Félre ne érts, én is ezt teszem, sőt, azt hiszem, mindannyian szoktuk néha. De minek?Az, hogy hipotéziseket állítasz fel a semmire alapozva, nem tesz jót. Csak beleőrülhetsz. Inkább legyél határozott, állj oda, és kérdezd meg! Többet segít. Aztán a válaszon majd agyalhatsz...

Mert nem azt mondom, hogy nem kell. Kell! Csak tudj nemet mondani az agyadnak, az áramló érzéseknek, amik eltöltenek! Tudd azt mondani, hogy stop, és legyél képes másra koncentrálni! Különben hamarabb elveszel, mint hinnéd, mert a legfontosabb az lesz, ami az elmédben történik, és nem az, ami a valóságban.

Belefulladsz a gondolataidba - talán ez fejezi ki legpontosabban. Amikor már szinte elfelejtesz levegőt venni, amikor nem figyelsz a körülötted lévőkre, mert sokkal, de sokkal fontosabb a káosz, ami benned zajlik. Pedig nem így van! Mert elárulom: a megoldások jönni fognak maguktól - vagy beleszállnak az elmédbe valami isteni fuvallat, egy könyv, egy film vagy egy baráti jótanács során.

De azzal nem segítesz, ha megfojtod saját magadat a gondolataid szövevényes hálójával. Ha az elméd bezár magába, onnan nincs menekvés. Szabadulj ki! Néha érdemes elhallgattatni a belső hangokat, mert vannak olyan csomók, amiket nem lehet kibogozni, csak keresztülvágni.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?