Szégyellem, de irigy vagyok minden terhes nőre!

Régebben úgy gondoltam, hogy az irigység a gyengeség jele. Nem foglalkoztam másokkal, hogy ők milyen sikeresek, boldogok és elégedettek - egyszerűen élveztem az életet. Ez a korszakom viszonylag sokáig tartott, akkor kezdtek megváltozni a dolgok, amikor körülöttem majdnem mindenki lebabázott.

És mostanában leírhatatlan féltékenységet érzek, amikor felfedezek egy ultrahangképet a Facebookon, vagy hallok valakiről, aki épp gyereket vár. Nem értem, hogy a zöld szemű szörnyem miért van ennyire kiéhezve, és miért keseríti meg a mindennapjaimat. Hiába próbálok küzdeni ellene, és nyugtatom magam, egyre inkább kétségbeesem.

És hogy min szoktam agyalni, amikor meglátok egy boldog és büszke kismamát?

Miért ő és miért nem én?

Egyszerűen nem értem, egyesek miért olyan szerencsések, miközben mások hosszú éveken át hiába próbálkoznak. Az undok kolléganőmnek csak úgy simán összejött a baba, én meg akár le is maradhatok erről az élményről.

Forrás: Getty Images/vgajic/Miodrag Gajic

Erről beszélgettem múltkor a terapeutámmal. Azt mondta, hogy a fejemben uralkodó káosz megértése segíthet elvezetni a megoldáshoz, egyúttal csökkentheti a kellemetlen érzéseket. Azóta kicsit másként látom a dolgokat, és próbálom elhessegetni magamtól ezeket a negatív gondolatokat. Végtére is: a teherbeesés nem függ attól, hogy valaki milyen keményen próbálkozik, és attól sem, hogy az illető jó vagy rossz ember.

Ne merészelj nekem panaszkodni! Fogalmad sincs, milyen szerencsés vagy!

Semmi nem tud jobban kiborítani, mint azok a nők, akik elkezdenek nyavalyogni a reggeli rosszullét miatt. Vagy azon keseregnek, hogy amióta megszületett a bébijük, nem tudják kipihenni magukat. A siránkozás helyett inkább örülniük kellene annak, hogy gyönyörű, egészséges gyerekük van, és ezért hálát kellene adniuk a Jóistennek!

Forrás: iStockphoto/Halfpoint

A terapeutámnak persze erre is volt válasza. Azt mondta, teljes mértékben megérti az indulataimat, de van valami, amit érdemes szem előtt tartanom: ha egyszer majd állapotos leszek, akkor valószínűleg én is ugyanúgy fogok panaszkodni. A terhesség és a szülés utáni időszak jelentős változásokkal jár, és mindig adódnak kisebb-nagyobb problémák. A panaszkodás tehát nem olyan dolog, amivel engem akarnak idegesíteni, vagy nem értékelik, amijük van, hanem a szülővé válás egyik velejárója: bár boldogok, nekik is nehéz, és ezt így fejezik ki.Elvégre az is panaszkodik, akinek leszakadt a körme, és nem csak az, akinek eltört a lába.

Szeretlek, mégsem tudok örülni a boldogságodnak...

A barátnőim sorra szülik a gyerkőcöket, és boldogságtól sugárzó arccal ecsetelik, milyen szuper érzés anyának lenni. Tudom, hogy együtt kéne örülnöm velük, de nem érzek mást, csak dühöt, szorongást és kínzó féltékenységet. Az egyik közös összejövetelen aztán nemrég kifakadtam, hogy nem igazság, hogy nekik sikerül, pedig ennyi év szenvedés után én is megérdemelném azt a babát.

Forrás: iStockphoto/Zivica Kerkez

A dokim mondatai szerencsére egy csomó mindent helyretettek a fejemben. Sok szempontból könnyebb irigykedni, és a kínjaimat kifelé vetíteni, mint befelé nézni. Ezek az érzések tulajdonképpen nem másokra irányulnak, sokkal inkább a saját gyászomra, hogy (még) nincs gyerekem. Ilyenkor a legjobb dolog, amit tehetek magamért, hogy:

  • elrejtem a pocakos ismerőseim bejegyzéseit az üzenőfalamról
  • nem megyek el minden egyes babaköszöntő, babaváró bulira
  • finoman megpróbálnom kikerülni a terhességről, szülésről folyó diskurzusokat
  • leírom a gondolataimat, amik segíthetnek abban, hogy elfogadjam a jelenlegi helyzetemet olyannak, amilyen.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?