Egyedül. Moziban. Nőként. - Ciki volnék?

Moziba mentem. Egyedül. És meglepően rosszul éreztem magam. Két nap telt el azóta, de még mindig nem tértem magamhoz.

Tényleg ott tartunk ma Magyarországon, hogy furcsaság számba megy, ha egy fiatal nőt egyedül látunk a jegypénztárnál? Az elején komolyan azt hittem, hogy csak túlspilázom a dolgot, de az események sora nem ezt támasztotta alá.

Szombat volt. Hosszú idő után az első szabad esténk. Nekem is és a férjemnek is. Azonban akadt egy kis bökkenő, ugyanis bár mindketten mozira szavaztunk, de különböző filmeket néztünk ki magunknak. Vívódtunk egy kicsit, és végül úgy döntöttünk, hogy nem dől össze a világ, ha nem közös filmre ülünk be.

Forrás: iStockphoto/YvanDube

És ezután kezdődött a kálváriám. Az egyik körúti művész moziba vettem az irányt, és már ahogy beléptem az ajtón, olyan érzésem támadt, hogy valami rosszat tettem. Mintha lenne rajtam valami, amit bámulni kell... Sebtében, és amennyire lehetett feltűnésmentesem leellenőriztem, hogy nem tátong-e egy óriási lyuk a harisnyámon, vagy nem ragadt-e valami a cipőm sarkára. Egyik sem. Biztosan csak képzelődöm - gondoltam.

Beálltam szépen a sorba, ami meglepően hosszú volt, és csak lépésben haladt. Így nézelődtem. Én unaloműzésképpen nem szoktam a telefonomat nyomkodni, helyette inkább figyelem a körülöttem lévőket. Csak azt az aprócska tényt hagytam figyelmen kívül, hogy most egyedül vagyok. Vagyis teljesen más megítélés alá esem. Erre akkor ébredtem rá, amikor az előttem álló hölgy feltűnően belekarolt a mellette álló pasiba. Majd csak, hogy tutira vegyem a lapot, még sokat sejtetően, szúrós tekintettel rám is nézett. Mintegy: "Figyelj, szivi, ő itt az enyém, és nagyon nem szabad préda!"

Esküszöm, se köpni, se nyelni nem tudtam... Ezen a ponton még kapaszkodtam a remény utolsó szalmaszálába, és próbáltam elhitetni magammal, hogy az én készülékemben van a hiba. Nem kellett túl sokat várnom arra, hogy ez az illúzió köddé váljon. Pár perces araszolást követően elérkeztem a jegykiadó fiúhoz. Normál hangerőn, talán egy hajszállal hangosabban a kelleténél kértem 1 jegyet az XY filmre. Mire a fiú: "Hova szeretnéd a két jegyet?" Mosolyogva elismételtem, hogy egy jegyet szeretnék, lehetőleg valahova, ahonnan látok is. Halvány fintorral, és értetlen tekintettel kísérve, de megkaptam a jegyet.

Forrás: /iStockphoto/Lolostock

Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem azon filózni, hogy esetlegesen valami idióta átverés show-nak estem-e áldozatul, vagy talán tényleg ez lenne a valóság? Manapság így viszonyulnak a nagyon modern Budapesten az egyedülálló nőkhöz?

Az este itt még nem ért véget, és lehetne folytatni a sort, de úgy érzem, az már méltatlan lenne. Azt azonban nagyon is szeretném, hogy ha legalább néhányan gondolkodóba esnének! Ha én egy ténylegesen egyedülálló nő lennék, akkor vajon mit éreztem volna? Nagyjából, mintha kést forgatnának a szívemben. Jó lenne tudomásul venni, hogy nem illik ítélkezni! Ennek ellenére igyekeztem kellő humorral kezelni a helyzetet. Gondoltam, ha már a vénlány szerepét osztották rám, akkor beleállok. Megkerestem a sor közepére szóló székemet - természetesen két pár közé kaptam -, előkotortam a táskám aljáról az amúgy csak vezetéshez hordott szemüveget, és jóízűeket nevettem még a nem túl vicces jeleneteken is.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?