Aerobic kudarcaim rövid története

Állítólag a nyári alak télen készül. Hát az enyém már sok tél óta van készülőben, egyszer talán azt is megérjük, hogy készen is lesz. De nem ezen a nyáron, az tuti.

Szeretek lejárni az edzőterembe, szeretem az ottani hangulatot, még ha az alakomon nem is látszik. Ugyanis enni is szeretek. Eddig magányosan róttam a köröket az ellipszis tréneren és a futópadon, guggoltam súlyokkal szorgosan, a jól bevált zeném kíséretében. Tavaly novemberben azonban megláttam az edzőterem legújabb csoportos óráját, ami nagyon megtetszett. Persze bátorságom, na, az nem volt kipróbálni. 

Forrás: Getty Images/kali9

Eljött a január és a fogadalmak ideje: új év, új kihívások, órára fel! Igen, kihívás, miután ez egy csoportos dance aerobic óra volt. És hát fogalmazzunk úgy, hogy nem én vagyok Fred Astaire és Ginger Rogers eltitkolt szerelemgyereke... Asszem, ezzel mindent elárultam. Ami miatt mégis megtetszett ez az egész, az a tematika. Ez egy diszkó stílusú óra, lekapcsolt világítással. Na, ez nálam már óriási plusz pont volt! Két diszkógömb világít csak, meg azok a kis pálcikák, amiket a kezünkben tartunk. Ettől az egésznek van egy nagyon vicces, buli hangulata.

Februárra össze is szedtem a bátorságomat, és feliratkoztunk - mert egyedül nem ment. Igen, hurcoltam magammal szegény férjemet is, mint egy túszt. Egyszer azt olvastam, hogy jót tesz a pároknak, ha együtt szívnak. Na, akkor a mi kapcsolatunk örökké fog tartani!

Eljött a nagy nap, kicsit izgulva, de megjelentünk a terem előtt. 45 perc, mi bajom lehet? Hiszen lassan 4 éve járok edzeni, csak kibírom. Aha, ahogy azt Móricka elképzelte... Miután bejutottunk, én elővigyázatosságból a fal és a férjem közé álltam be, biztos, ami biztos alapon. Ez később nagyon jó döntésnek bizonyult.

Forrás: Getty Images/Dragan Trifunovic

Régi problémám, hogy egyszerűen nem vagyok képes a jobb és a bal szavakat helyesen értelmezni. Már a vezetés oktatóm is ordibált velem, nem is egyszer, amikor jobbra kanyarodtam bal helyett. Így az első alkalommal én voltam az, aki tuti, hogy rossz irányba indult el, így felváltva kértem bocsánatot hol a faltól, hol a páromtól. Legalábbis addig, amíg ki tudtam préselni magamból ezt a szót. Ez az első 15 percben nem is volt gond. A második 15 perc már kihívás volt, a harmadik negyedóra alatt pedig már csak az életemért küzdöttem, néminemű mozgást imitálva. Az óra után pedig az eddig sem éppen gazella mozgásomat elveszítve kúsztam le a lépcsőn, levegőért kapkodva.

Forrás: iStockphoto/studio-fi

De be kell vallanom: leszámítva azt, hogy hihetetlen béna voltam, és a végére azt éreztem, hogy valaki kiszívta minden energiámat, imádtam minden percét! Az oktató nagyon kedves volt, a zene plusz energiát adott, a világító kis botocskák a kezemben pedig tovább fokozták az élményt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés egyszerre mozogni 30 emberrel. Már, ha kivételesen eltaláltam a koreográfiát, ugye. Még aznap, ott a padon ülve bejelentkeztem a következő órára.

Lassan túl vagyok az ötödiken is, a koreográfia egyre jobban megy, már nem is én vagyok a legbénább, ami nálam óriási dolog. Rájöttem, hogy tényleg sokkal jobb csoportban, szórakoztató zenére dolgozni, mint magányosan kocogni a futópadon. Ja, és viccesebb is!

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?