Hosszú az út a Cooper futás kudarcaitól a konditeremig

Pedig ha ezeken sikerül túllendülni, az edzés igazi szenvedéllyé válhat. A sport örömének valódi megtapasztalása nálam is tizenkilenc éves koromig váratott magára.

Ez nem is meglepő, hiszen az általános iskolámban tanító János bácsi tesiórái inkább szóltak a lógásokról és a felmentésekről, illetve az állandó viaskodásról, hogy ki hányadik helyen áll a tornasorban.

A középiskolai tornaórák pedig a gyilkos Cooperekről, valamint az ezekből fakadó állandó sikertelenségekből tevődtek össze. Az sem segített, hogy a többi lány olyan kecsesen futott, mint egy gazella és olyan gyorsan, mint egy jaguár. Én meg csak lomha tempóban igyekeztem a sebességük felét elérni. Aztán leérettségiztem. Ezzel megszabadultam a János bácsiktól és a Cooperektől.

Szóval tizenkilenc voltam, és a hátam mögött csak úgy sorakoztak a sport csalódások, viszont a lelkem tele volt bánattal. Nem éreztem, hogy elégedett lennék. Hiányzott valami, ami rendszert visz az életembe, tartást ad és minden reggel motivál, hogy felkeljek.

Idővel nem csak arra jöttem rá, hogy mozogni az egyik legjobb dolog a világon, de még csírájában sikerült elfojtanom az érzést, hogy mindenki szebb és jobb nálam a konditeremben. Ha Te is ezt érzed, először magadban kell rendet tenned!

Pedig az ottani tábor sem teljesen homogén.

Aki minimum 8, de inkább 10 órát letol a munkahelyén, és azonkívül edzés közben - vagy a helyett-kijárkál kocadohányozni, kávézni: nem viszi túlzásba a mozgást.

Ezért gyorsan össze akarják kapni magukat, de valójában utálják az egész macerát. Kellemetlenül érzik magukat ebben a közegben, de nem is igazán akarnak tenni semmit, hogy ez megváltozzon. Csak várnak a csodára és arra, hogy majd a hely atmoszférájától leolvad róluk a zsír.

Biztos te is ismered őket. Nekik az edzés jelenti az életük központját, e köré építenek mindent. Nem tudnak úgy elmenni egy tükör előtt, hogy ne vágnák valamilyen pózba magukat, és még az ásványvíz kalóriatartalmát is megnézik, biztos, ami biztos alapon. Szép dolog a kitartás, és az, hogy ennyire elkötelezettek valami mellett, de azért a legtöbben nem ilyen életet szánunk magunknak.

Akik utálnak edzeni, de a szépségért hajlandóak és tudnak szenvedni. Ők megvesznek mindenféle fogyasztó tablettákat, képesek szteroidokhoz is nyúlni, csak minél hamarabb legyen meg az eredmény. Rapszodikusan képesek keményen dolgozni. Majd amikor már látszik az eredmény, akkor el-eltünedeznek. Nekik a sport élvezete, az egészséges életmód nem számít, csak a szép külső.

És nem szabad azzal foglalkozni, mit látsz magad körül. A sport nem válhat ugyanolyan kényszerré, mint a reggeli munkába menet. Ne egy újabb mókuskerék legyen, amiben hajszolnod kell magad, mert akkor tényleg utálni fogod. Ezért ne is máshoz mérd magad!

Persze tök jó motiváció lehet, ha egy olyan közösségben tudsz edzeni, akikkel azonosak a céljaitok és támogatni tudjátok egymást. Összetartó baráti közösségek alakulhatnak így ki, és az edzőterem egy olyan hellyé változhat, ahova szívesen mész majd le kiengedni a gőzt, kicsit átmozgatni a tested.

Ahogy séta közben elfelejtjük észrevenni a minket körülvevő szépséget, és csak a megtett távolságot tartjuk szem előtt, hiszen mindig teljesíteni akarunk. A teremben is csak az eredményeinkre koncentrálunk, és nem arra, hogy ezt valójában szeretni is lehetne.

Hámori Barbara- Blondie

Nyitókép: iStockphoto