Anya, apa, sajnálom, hogy nem felelek meg az elvárásaitoknak

Tudom, hogy sok munkával és sok anyagi ráfordítással jár egy gyerek felnevelése és taníttatása. Tudom, hogy sok áldozatot hoztatok meg értem is. Egyetemre küldtetek, eltartottatok, amíg tanultam, és még a nyelvtanfolyamaimat is fizettétek. Ti mindent megtettetek azért, hogy a lehető legjobb eséllyel induljak a szakmában, megalapoztátok nekem azt az életet, amit ti is éltek.

Sosem mondjátok ki, mindig nagyon megértőek vagytok velem. Végighallgatjátok a terveimet, és azt, hogy hogyan haladok a saját utamon. Még támogattok is. De mégis azt érzem, azt látom a szemetekben, és azt hallom az elejtett megjegyzésekben: bár az lennék, akinek szántatok...

És nem tudok nem igazat adni nektek, hiszen tudom, hogy a legjobbat akarjátok. Mert tényleg könnyebb életem lenne, ha követtem volna a kitaposott utat, amin mindent a fenekem alá rakhattatok volna. És tudom, hogy szülőként majd én is pont ugyanezt akarom megtenni a gyermekemért. Éppen emiatt még nehezebb, mert nem tudok érte haragudni. Tudjátok, rettegek tőle, hogy talán szégyelltek. Lehet, hogy nem is beszéltek rólam a kollégáknak, ismerősöknek, nem mondjátok másoknak, hogy milyen szuper ember vagyok. Mert régen olyan büszkék voltatok rám, és mások szemében most talán a kudarcotoknak tűnhetek.

Ott a kistestvérem, róla lehet beszélni, ő átvette a helyem, és most azt csinálja, amit nekem kéne. Rendszeresen a fejemhez is vágja - dicsekedve és haragból is -, hogy neki mennyivel könnyebb, és én mennyire elszúrtam az életem. A szemembe mondja, hogy szerinte egy senki vagyok - és félek, hogy ti is így gondoljátok. Félek, hogy nemcsak ő, hanem az egész család lenéz. Ő az új kis büszkeségetek, és attól tartok, hogy rólam, a család fekete bárányáról inkább hallgattok, mint valami szégyenfoltról.

Pedig igazából semmi rosszat nem követtem el. Nem elárultalak, nem cserbenhagytalak titeket, csak volt egy saját elképzelésem arról, hogy mit akarok kezdeni a saját életemmel. Én erre nem hibaként tekintek, és bár ti se tennétek! Ha más döntést hoztam volna, boldogtalanul és kényszerűségből élném a ti életeteket. Remélem, hogy egyszer sikerül elérnem, hogy őszintén és maradéktalanul elfogadjátok azt, aki lettem. És akkor talán még úgy is fogjátok érezni, hogy jobban jártam így.

Huszár Bíborka

Nyitókép: Shutterstock