Menj lányom, és bulizz nagyot!

Még egyszer hangsúlyoznám (csak a nyomaték kedvéért), hogy fogalmam sincs, mi lesz, ha egyszer a távoli jövőben majd a gyerekem buliba akar menni. Az már most borítékolható, hogy tövig fogom rágni a körmöm, de lehet, hogy az ujjaim sem ússzák meg épségben. És a végén inkább bezárom a szobájába.

De most nem az ábrándokról, hanem a múltról szeretnék mesélni. Röviden és tömören arról, hogy engem hagytak élni a szüleim. Nem kellett folyton azt hallgatni, hogy nem lesz belőlem semmi, ha csak a bulizáson jár az eszem. Sőt, látszólag élvezték, hogy általam és a barátaim által kicsit ők is megfiatalodhatnak. Nem lihegtek folyton a nyakamba, mégis teljesen egyértelmű volt, hogy megosztom velük az élményeimet.

Nem vagyok szülő, de talán ezt kellene valahol mélyen megérteni, hogy a kamasznak szüksége van anyára és apára, mint bizalmasra. A szülőnek meg elfogadni, hogy az a pici gyerek már nem a homokozós kis Bazsi, hanem időközben Balázs lett, aki feltöltődött tesztoszteronnal. De ettől még egy esetlen mamlasz, akinek szüksége van anyu szeretetére és apa elismerésére. És fordítva. Viszont megváltoznak a játékszabályok: akkor kell szeretni, amikor és ahogyan éppen ő akarja. Egy percig sem állítom, hogy ez könnyű. Hogy lenne az?

Viszont egy életen át meghatározhatja a gyerek életét a kamaszkor milyensége. Az az időszak, ami a lázadás kora! A korszak, amivel kéz a kézben jár az ereszd el a hajam bulizás. Visszagondolva magam is belátom, hogy baromi félelmetes lehet elengedni a gyereket az éjszakába. Iszonyúan sok veszély leselkedik rájuk. Azonban én azt látom, hogy ha valaki abban az időszakban nem éli ki magát, az bizony később bosszulja meg magát. Csak akkor már hatványozódik a dolgok tétje. Persze ez sem törvényszerű, és természetesen lehetnek kivételek.

Hittek abban, hogy tizenpár év alatt sikerült olyan alapokra helyezniük a nevelésemet, ami ebben a kritikus időszakban helytálló lesz. Senki sem lát a jövőbe. Senki sem tudhatja, hogy mit hoz a holnap - vagy az az egy ominózus pénteki party. Rejthet magában tragédiát. Ezt ki kell mondani. De mi nem? Igen, ez elvileg elkerülhető, ha a szülőnek úgymond "több esze van"... Talán. Talán nem. Viszont az szinte biztos, hogy hatalmas szakadékot vájhat a gyerek-szülő kapcsolatba, ha a szülő a "több eszével" hét lakat alá zárja a világot felfedezni vágyó kamaszt. Olyan mély szakadékot, amire nagyon nehéz lesz majd hidat építeni. Ha egyáltalán lehetséges lesz.

Mindemellett a szüleim nem voltak tudósok, de még csak pszichológusok sem. Egyszerűen csak szerettek, tiszteltek és bíztak bennem. Ugyanakkor kaphatóak voltak őrültségekre. Előfordult, hogy az éjszaka közepén egyik buliból a másikba kellett vinni, mert különben nem tudtam volna mindkét hihetetlen fontos meghívásnak eleget tenni. Ez most visszatekintve nevetségesnek tűnik. De kamasz szemmel ez elmondhatatlanul fontos volt! És ők megértették ezt, ott voltak, és kisegítettek.

Nem tudom elégszer megköszönni nekik, hogy a félelmeiket sutba vágva hagytak élni. Csak remélni tudom, hogy ha egyszer gyerekem lesz, akkor én is a szüleim nyomdokaiba léphetek.

Nyitókép: Shutterstock