Mitől stresszel az anya?

Inkább azt nem értem: hogyan mert egyedül elengedni már másodikban a három utcára lévő iskolába, vagy elküldeni a boltba tejért kíséret nélkül (na jó, a bolt csak a ház aljában volt, de akkor is). Hogy élte túl, mikor mandula műtétem volt, vagy mikor eltörtem a kezem? És azt sem értem, hogyan úszhatta meg a kamaszkori lázadásomat csupán néhány ősz hajtinccsel. Mióta én is anya vagyok, számolatlanul törnek rám a stresszes helyzetek.

Tőlem függ az élete!

Az első stressz akkor ért, mikor a pár napos gyermekemet kezembe adták a kórházban, és azt mondták, hogy holnap vihetem haza. A tudat, hogy tőlem függ az élete, elég nyomasztó volt. Eleget eszik, eleget hízik, eleget kakil, milyet kakil, eleget alszik (mondjuk azt tuti nem), lát-e, hall-e, figyel-e, mikor jön már a foga...? Úristen! Az első hónapok izgalma után gondoltam, már csak jobb jöhet.

"Leesik, megsérül, vigyázz rá!" korszak

Annál stresszesebb helyzetet elég nehezen tudok elképzelni, mint mikor totyogó gyermeked reggel 6-kor nekiindul a világnak, és kis pihenőkkel este 8-ig esik-kel. Nem beszélve arról, mikor tényleg elesik és mondjuk, beüti a fejét.

A sérüléseknél csak a betegségek járnak nagyobb stresszel...

A betegség kortalan. Míg élünk, aggódni fogunk gyermekünk egészségéért. A 28 évesért is aggódsz, mint anya: ha köhög, ha lázas, ha azonnal műtik, mert mindjárt perforál a vakbele, vagy ha csak allergiás kiütések lepik el, és fogalmad sincs, hogy mire allergiás.

A kicsinél pedig már egy hőemelkedés is komolyan megvisel, főleg, ha az addig besózott és mindig az idegeiden ugráló gyereked most csak fekszik, és még a kedvenc meséje sem érdekli. Olyankor imádkozol a Jóistenhez (még akkor is, ha nem hiszel benne) hogy inkább vegye el a te életed, vagy sújtson téged valami vezeklős büntetéssel, csak tegye vissza a gyerekbe a makk egészséget.

Elválás

Ha túljutottatok az "esik-kel korszakon" és betegek sem vagytok, akkor kezdhetsz stresszelni a bölcsin, ovin. Az elválás komoly stresszhelyzet egy anyának.

És mikor eljön ez a nap, borzasztó lelkiismeret-furdalásod lesz. Úgy érzed: cserbenhagytad őt, odaadtad egy gonosz, idegen néninek, aki valójában nem is az, de most igya meg a kávét, aki akarja, mert neked egy korty sem megy le a torkodon...

Iskola = hétköznapi ámokfutás

Na, ha azt hitted az oviban otthagytad a stresszt, akkor nagyon tévedsz! Mindig mondják: az iskola nem a te kudarcod, nem a te dicsőséged! De annak fogod megélni az első éveket.
Beilleszkedés, kötelezettség, megfelelés, önállósodás, leválás... megmérettetés a gyereknek és neked is. Hosszú időbe telik, mire megtanulod helyén kezelni a dolgokat.

Ha az iskola ámokfutás volt, akkor a kamaszkor eszeveszett, őrjöngő ámokfutás lesz, duplán!

Utálni fog, és te nem tehetsz ellene semmit. Csak várhatsz türelemmel, hogy elmúljon és visszakapd a kedves és szeretnivaló gyermeked. Persze türelemmel csupán azok a szülők tudnak várni, akik még maguknak is hazudnak. Te inkább vársz stresszesen.

És már el is jutottunk oda, hogy nem veszi fel a telefont és ébren várod hajnali kettőig, ha elmegy bulizni. Akkor felhívhatod anyukád és megkérdezheted tőle: ő mégis hogyan élte túl?
Ő pedig elmosolyodik majd, és azt mondja: "Túl...???"

Nyitókép: iStockphoto