És mi csak várunk arra a valakire, aki majd igazán boldoggá tesz minket - és együtt mehetünk tovább a néha nagyon rögösnek tűnő utakon is. Mert tudjuk, hogy vele majd nem számít, mert úgyis végigcsináljuk.
De mikor jön el? Mikor ér ide? Egyáltalán, elindult már? Sőt, létezik valahol?
Válaszok nincsenek, de akkor is mindig menni kell előre - néha jó felé, néha nem. Sokszor eltévedsz vagy zsákutcába jutsz. Van, hogy visszafordulsz, majd elölről kezded, jobb esetben már egy másik irányba. Mert ugye miért mennél ugyanarra, ha tudod, hogy az az út nem vezet sehova?
És miközben folyamatosan haladsz, elkezdesz nyomokat hagyni magad után a földön - és másokban is. Elkerülhetetlenül találkozol olyan emberekkel, akiket bár nem neked teremtett az ég, mégis adnak valamit - vagy épp elvesznek. Én hiszek a sorsszerű találkozásokban. Abban, hogy mindenki, aki keresztezi az életedet, az nem véletlenül jött veled szembe. És okkal maradt veled egészen addig, amíg el nem kellett hagyni a peront, mert neki másfele lett dolga. A megállókban pedig fel- és leszállnak az emberek, otthagyva a szemetüket vagy épp a mosolyukat. Ezek mind téged építenek.
Aztán egyszer majd egyedül maradsz a vonaton. Kétségbe esel, és elkezdesz félni. Felteszed a kérdést: "Én merre megyek tovább? Ha még egyszer erre téved valaki, akkor kísérjem el őt arra, amerre ő tart?"
Igen. Mert nem akarsz egyedül maradni. De mi van akkor, ha a te térképeden más a helyes irány, csak te még nem tudsz róla? Bárcsak az életünkben is ki lenne táblázva, hogy "Omlásveszély!", vagy "Behajtani tilos!" Vagy az emberek feje fölött virítana egy egyszerű "Nem ő az!" felirat. De sajnos ilyen nincs. Csak annyit tehetsz, hogy amíg nem érzed, amit szerinted érezned kellene, addig kitartóan mész tovább. Nem lehet előbb kiszállni, csupán azért, mert túl hosszúnak és unalmasnak tűnik az út. Nem szabad előbb leszállni, mert akkor könnyen a vonat elé kerülsz.
De ha vársz, és csak utazol tovább, nem nézve életkort, időt és mások véleményét, akkor egyszer csak lesz valaki, aki nem várt módon érkezik majd melléd. Akivel némán haladtok egymás mellett, és majd hirtelen, robbanásszerűen érkezik a felismerés, hogy ti egy irányba tartotok. Mert majd ő lesz a reflektor, aki bevilágítja az eddig céltalannak tűnő utat, és segít leszállni. Aki, ha eljön, akkor neki hála rájössz, hogy nem kell egyedül csinálnod tovább.
Azt hiszem, annál a kilométerkőnél lesz majd a cél. És utána nem kell sem autó, sem busz, sem vonat. Csak sétálnod kell, mert megérted, hogy maga az út a lényeg. Nem az, hogy merre mész. Mert már nem leszel egyedül. És onnantól soha többet nem tévedsz el.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.