Ovis beszoktatás és a Jóanya dilemmája

Mégis, mikor beadtam, és elcsoszogtam az ovi kapujától 50 métert, visszafordultam, és azt éreztem: "Ennyi volt, elragadta tőlem a rút intézményrendszer!" - és csak nyeltem a könnyeimet. Az első nap nagyon flottul ment, hamar elengedett, mert az újdonság ereje mindent vitt. Na, de a második naptól már más világ volt...

Mivel 3 évet otthon voltam a nagyobbik lányommal, így őszintén bevallom, már nagyon vártam, hogy elkezdje az ovit. Hamar született meg a kistesó is, így aztán ez az első három év igen kimerítő volt. Mint iskolás koromban a vakációt, úgy vártam, hogy a nagyobbik lányom elkezdhesse az ovit. Mert akkor napközben csak egy gyermekkel kell otthon lennem. Ami így másfél év után elég komoly csökkenést jelentett a gyereklétszámban...

Itt a kérdés nem pusztán a gyermekről szól, hiszen van még egy anya is, aki mindenkinél jobban tudja, hogy mi jó az ő gyermekének. Nem is beszélve az óvónőről, aki szintén képvisel egy magán-, valamint egy szakmai véleményt, de mégis úgy kell csinálnia, ahogy az intézmény protokollja előírja. Na, innen szép nyerni! Aki rám hallgat, az azt csinálja, amit szeretne.

Hiába beszéltünk otthon a gyermeknek bármennyit az oviról, az élmény első kézből egészen más. Ez nem azon az elven működik, hogy ha nagyon részletesen végigbeszéljük, akkor nagyon jól fog menni, hiszen a gyerek mindent tud. Ha eddig csak az anyukával, apukával volt otthon, akkor azért sír, mert most először kell elválni. De az a kisgyermek is nagyon tud bömbölni, aki ovi előtt 2,5 évet járt bölcsibe. És hiába mondták neki, hogy "De hiszen te már évek óta minden reggel elköszönsz anyától, most minek ez a sírás?" Akkor neki 2,5 éve minden reggel hiányzik anyu, és rossz, hogy el kell válni tőle.

Nagyon nehéz - saját tapasztalatom alapján lehetetlen eldönteni -, hogy a reggeli zokogás már puszta hiszti, vagy tényleg kell még 10 percet ülni anya ölében az öltözőben. Kell még kicsit szívni befelé az anyaszagot, és akkor könnyebb lesz bemenni a terembe.

Amit viszont nagyon könnyű: belecsúszni a játszmába, hogy csak még egy puszi, csak még egy ölelés... És ebbe teljesen belehergelheti magát a gyermek. Ha tizenötödszörre mondjuk, hogy "egy legutolsó", akkor a pici honnan tudja, hogy ez most tényleg a legutolsó, és nem jön még egy tizenhatodik legutolsó, meg egy tizenhetedik legutolsó?

Lehet (sőt, biztos), hogy nehéz bemenni a terembe és elválni. De mivel beírattuk, és aznap reggel bevittük, így nem marad más hátra, egyszer be kell mennie. Ha megtanulja, hogy van 3 puszi, mert ennyiben egyezünk meg előre, akkor a 3 puszi után vége. Tudom, hogy nehéz elengedni azt a kis illatos, puha kincset. De ezzel segítünk neki.

Itt nem a mi lelkünk a fontos. És nem az számít, hogy milyen nehéz hallgatni, hogy sír. Hát még sírni milyen nehéz! A szülő józansága, határozottsága az egyetlen támpont a gyermeknek. És persze a szeretete. De nem majom módon!

Nyitókép: iStockphoto