Nyáron végre Magyarországra jöhetünk

Mi is nekivágtunk, hogy a szabadságunkat az isteni fehér kenyér, ízletes házikolbász, utánozhatatlan mákos guba, zamatos ágyaspálinka, és a testet-lelket feltöltő termálfürdők hazájában töltsük: Magyarországon.

Az autópályán

Németországban nincs sebességkorlátozás az autópályán, ezért a 140km/h utazósebességünk városnéző, sétakocsikázós tempónak tűnik a mellettünk elsuhanó autókhoz képest. Stuttgart környékén már kisebb konvoj alakul ki a Kelet-Európába tartó autókból.

Megy a versenyzés és a leszorítósdi egészen Ausztriáig, ahol hirtelen mindenkiből szabálykövető polgár válik. És olyan kellemes hangulatban autózzuk végig az országot, mintha egy ötórai teázáson lennénk.

Más a tájakon járunk...

Ha Németországban nem autópályán utazunk, akkor ízelítőt kapunk a bajor erdőkből, dombokból, és akár érinthetjük a német borvidéket is, ahol az igazi kincsnek számító nemzeti "ecetet" állítják elő. Ők így szeretik...

Ausztriában minden nagyon zöld és nagyon precíz. Az embernek olyan érzése van, hogy a téli takarmánynak bebálázott szénát is szögmérővel és vonalzóval helyezik el a mezőkön.

Ahogy Magyarországra érünk, kisimul a táj, s a Kisalföld egyféle előjáték a Nagyalföld végtelenbe futó, fekete termőföldjeihez és az augusztusra aranysárgára váló ősgyepjeihez. Délibáb kísér a szülői házig.

Faluról falura

Ahogy véget ér az autópálya, apró falvakon keresztül vezet az utunk. Itt érzem először, hogy mekkora a szegénység a tőlünk nyugatabbra lévő országokhoz képest. Nagyon sok az elhagyatott ház, a tulajdonosai talán hozzám hasonlóan csak szabadságra járnak már haza. Egy évben egyszer. Ám a lakott házak sem olyanok, mint régen: már nem festik évente a kerítéseket, ablakokat. Sajog a szívem.

Vásárolunk

Évekkel ezelőtt, amikor Németországba költöztünk, az egyik kulturális sokkot az eladók okozták nekem. Mert mindig olyan kedvesek és szolgálatkészek voltak, mintha nem lenne a hátuk mögött egy teljes műszak és pár száz vásárló.

A jót könnyű megszokni, így most felbosszant az, hogy például a könyvesboltban egyetlen szót sem szólnak hozzám, amíg fizetek. Sőt, el sem köszönnek, mert fontosabb megbeszélni, hogy a kolléganőjük nem megfelelő munkaerő. Pfff - bagoly mondja...

Fehérzaj

Nem tudom, mások ezt hogyan élik meg, de engem hihetetlenül kifáraszt, ha olyan helyre megyünk, ahol sok ember van: mert mindent értek. Elmagyarázom. Ha Németországban elmegyünk valamilyen rendezvényre, csak akkor értem, hogy miről beszélgetnek körülöttem, ha erre külön figyelek. És felkapjuk a fejünket, ha valahol meghallunk egy magyar szót.

Úton hazafelé óhatatlanul hasonlítgatni kezdjük egymáshoz az országokat: miben más, miben jobb vagy rosszabb egyik a másiknál. A benzinárakkal kezdve, a nyelven keresztül a csillagos égig. S le is szögezzük, ha másban nem is hasonlítanak, a Göncölszekér minden utunkba akadó ország fölött ugyanolyan.

Nyitókép: iStockphoto